Van egy szingli (vagy talán már nem az, vagy még nem az) barátnőm, aki a napokban lebaszott, amiért hónapok óta rá se néztem, és elrángatott bulizni. Na jó, annyira rángatni nem kellett, fogékony vagyok én az ilyenekre, ráadásul ő az a csaj, aki kihozza belőlem az állatot, valahogy mindig úgy végződik az este, hogy egy rúdon vagy asztalon táncolok vele (aztán persze lerángatnak).
Persze sose voltam kilágyulva a szórakozóhelyek iránt, én a füstös kocsmákat és a koncerteket kedvelem, volt egy hely, ahonnan háromszor is kitiltottak minket, de hát szerettük, így visszamentünk mindig. Gyerek előtt pár évvel szoktam rá a diszkósabb helyekre, elfogytak a pánkok körülöttem, januárban meg nem ülünk ki a Margitszigetre sörözni, szóval maradt ez. Már akkor volt egy taszító énje ezeknek a helyeknek, de valamiért annyira nem zavart, próbáltam megbarátkozni vele, csak a pénztárcámnak nem sikerült, mert az akkor 1500-as viszkikóla kicsit sokkolt a punk bulikon 150-ért betolt jégerek és a 300 Ft-os kannás borok után.
Aztán betöltöttem a harmincat. Na nem olyan Jóbarátokosan, inkább olyan közepesen csendesen. Sokan kérdezték, hogy és milyen, kiakadtam-e már, hazudjanak-e ezentúl minden évben 29-nek vagy fel tudom dolgozni, netán le is szarom. A baj az, hogy ezt nem akkor érzi meg az ember, mert akkor még jó a kedv. Családtagok köszöntenek fel, ismerősök fizetnek egy sört, ismeretlenek kívánnak boldog szülinapot, mert egy SZTK-s botra kötött lufival kolbászolsz a belvárosban. Akkor még poén. Később, alattomos módon támad ez a vénpicsavagybazdmeg jelenség. Úgy kezdődik, hogy a H&M-ben egyedül vásárolgatsz és a próbafülkénél közlik veled, hogy "csak 7 db ruhát lehet bevinni, de az működik, hogy ide le tetszik tenni addig". Le TETSZIK tenni. TETSZIK...Hát, kurvára nem tetszik. Ez az a pont, amikor visszafogod magad, és nem a 16 éves diákmunkás kislányon töltöd ki a a haragodat és akasztod fel a vállfára, hanem tárcsázod a barátnődet, és elhúzol bulizni.
Megbeszéltük a csajokkal, hogy "közepesen kiöltözős buli lesz", ami valahol a koktélruha és a mackónadrág között helyezkedik el szerintem, próbáltam ez alapján válogatni. Készülődés = gyerekkel fürdök, összerakom a hajam, némi szempillaspirál. Készüljünk fel hidegre, melegre, lábfájdalomra a tánctól. Na, fasza, megvan az outfit, ez jó lesz. Belenéztem a tükörbe és abban a pillanatban fogtam fel, hogy miért tetszikeztek le. Annyinak néztem ki, amennyi vagyok, talán még +5 év. Lapos, kényelmes csizma, fehér ing, alatta TRIKÓ (nem top, nem felső, közönséges trikó) és kötött pulcsi, hogy meg ne fázzak hajnalban. Kb, mintha melóba mennék. Mindegy, jó lesz ez, Jim, Jack, Johnny nem ezt fogják nézni, nekik mindig elragadó vagyok, pláne a negyedik pohár után. Irány a város! Odaérek, talizunk, meglátom a barátnőmet tűsarkú csizmában, belőtt séróval, atom sminkkel vékony kabát, alatta falatnyi kivágott top, fúanyámdejólnézelki, még én is elkérném a számodat.
Na, irány a parkett. Valamiért én komolyan veszem a "szórakozóhely" jelentését, és tényleg szórakozni szeretnék, nem egy ingyen koktél után leszopni valakit, de ezt vagy furcsálja ott mindenki, vagy elmegy a füle mellett, és tovább nyomul, hátha. Eddig nagyon jó lekoptatós húzás volt a telóról gyerekfotókat mutogatás, 10 pasiból 12 menekült el azonnal. Most megemlítem, hogy családom van, az a válasz, hogy "Na és? Nekem is." Ez olyan pofátlan volt, hogy le se tudtam reagálni, inkább megszöktem. Körbenézek, mindenhol tesztoszteron és ösztrogénszag, itt mindenki dugni akar, nem győzök mindenkit figyelmeztetni: gyerek lehet belőle, én már csak tudom. Nem vagyok prűd. Sőt, én liberálisnak vallom magam, na nem az új "faölelgető zsidó leszbikus feminista" szitokszó jelentés szerint, hanem az "amikor még tényleg azt jelentette, ami" szerint. Ennek ellenére sokkolt az egész. Na nem csak úgy csodálkoztam rá én erre, ez egy folyamatos jelenség, amiről mindenki mesél, sőt, én is találkozok vele minden alkalommal, amikor ilyen helyre megyek (kb évente 4-5x), de vagy túl sok volt ez a hét, vagy rossz ütemben ittam, de nem jó szájízzel tértem haza (és ehhez semmi köze a rossz sajtburgernek, amit előtte ettem). Nem az én világom ez a Tinderes (ezt próbálták elmagyarázni már nekem, hogy miafaszez, nem sikerült), slusszkulcsnézegetős, keselyűként "feltűnés nélkül" lecsekkolós piáértszopok világ. Persze amikor már hónapok óta egy kőműves sem fütyül az ember után, vagy kiabálja bele az utcába vad romantikával a hangjában, hogy "Megbaszlak!", akkor kell némi önbizalomnövelés. Akkor is, ha otthon azt mondja egy tarkó a számítógép mellől, hogy "tevagyalegtökéletesebbavilágondrágám". Nézzenek meg, legyen egy kis "aztaaaa" és társai, de nekem ennyi elég is, önbizalom a helyére került, ha táncolni megyek, táncolni is szeretnék.
Bele se merek gondolni, mi lesz itt 20 év múlva. Amikor a gyerekem fogja aktuális trendi helyeken keresni az igazit, gyermeke anyját, muter meg a Tiszti Klubban üldözi kétségbeesetten a fiatalságát párducmintás nadrágban. Najó, ilyen nem lesz, ilyet én fel nem fogok venni, de előre látom, mennyit fog szívni a gyerek ezen a téren. Aztán majd talál egy helyes kislányt, aki szerintem sose lesz elég jó neki, én jól elüldözöm, és kezdheti újra.
Öreg vagyok én már ehhez, és csalódott. Persze, amikor jött a 30, tudtam, hogy fel kéne nőni és nem kéne postásgumival lövöldözni a kollégákat, de ezt a jelenlegi fiatalságot nem tudom irigyelni ezektől kiscsajoktól. Szájba kellett volna vágni az első kislányt, aki hagyta, hogy letaperolják a seggét, most talán nem tartanánk itt. Jó lenne végre úgy kiengedni néhanapján a gőzt, hogy tényleg szórakozik az ember. Haverkodik, dumálgat, talán táncol is, és nem az határozza meg, hogy akar-e dugni aznap éjjel vagy sem. És már basszus olyan szinten lettem anya, hogy az ilyen szórakozós estéim fénypontja már az, amikor hazaérek és betakarom azt a szuszogó kismajmot az ágyban.
