Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy kezdő anyuka megpróbáltatásai

Minek szült az ilyen?!

Minek szült az ilyen?!

Én aztán nem fogom nevelni más gyerekét!

2016. október 25. - MinekSzültAzIlyen?

Ezt még szülés előtt megfogadtam, nem hittem, hogy az én dolgom lenne rászólni 1-2 gyerekre, ha az szerintem faszságot csinál vagy bunkó, de 1000 másik dolog mellett sajnos ez is párszor megdőlt. Rájuk szólok, mert muszáj.

Próbáltam kerülni az ilyen szitukat, mi voltunk azok, akik üres játszótérre mentek, akik kerülték a feszkót, akik a sajátra szóltak fennhangon és minden mozdulatát lesték, nehogy bárkinek kellemetlenséget okozzanak, sőt sokszor hagyom is, hogy szocializálódjon, tanuljon meg konfliktust kezelni, szokja a hülyéket, mert csak gyűlnek, ne később csodálkozzon rá a barmokra, tartsuk edzésben, hátha így később könnyebben kezeli őket.

Nem hisztiztem be, hogy a gyereket megharapták a bölcsiben, nem volt tetemre hívás, nem volt számonkérés, az se érdekelt, hogy ki volt. Komolyan, ilyenkor mégis mit teszel? Elbeszélgetsz egy 2 évessel a világ nagy dolgairól egy pohár whiskey mellett? Belevered a fejét a szekrénybe? Válságstábot állítasz fel és összehívod az érintett szülőket? Ugyan már, tök mindegy, van ilyen, sőt, lesz durvább is, de az mondjuk már zavart, amikor egyszer ő harapott meg valakit.

Nagyon sokszor hagyom, hogy a gyerek boldoguljon. De van az a pont, amikor előtör az emberből az anyatigris, jó, nem harapja át a torkát az öntudatos "énmárnagyfiúvagyok" hatévesnek, de azért elmormol szúrós szemmel egy "akúrvaanyádattekisbuzi"-t majd cselekszik. Általában ez a jelenség akkor alakul ki, amikor tünde szemem nem lát egy darab szülőt vagy hozzátartozót sem a közelben, és muszáj beszólni, akkor is, amikor a hátam közepére kívánom.

Lehet, hogy azért, mert kicsi a gyerek még, és folyamatosan rajta kell tartanom a szemem, lehet, hogy azért mert túlságosan oda akarok figyelni arra, hogy ne szopassuk már a többit és vegyünk észre másokat, hisz a társadalom része vagyunk, és nem egésze, de én mindig ott bóklászom a gyerek mellett a legtöbb ilyen szituban. (játszótér, strand, játszóház,stb.) Nem fogom a kezét, nem is hagyná, megy ő magától a nagycsúszdára, én meg kihordok lábon pár mini-szívrohamot, de ott vagyok és figyelek. És még a tök üres játszótéren is lebaszom, ha szórja a homokot, mikor igazából csak saját magát szopatja ezzel meg a mosógépet. Hagyunk mást is hintázni, előre engedünk kislányokat a sorban, nem sajátítjuk ki a játékokat, nem viszünk nasit, hogy a többi csorgó nyállal nézze, ahogy eszünk és úgy ülünk be a homokozóba, hogy más is odaférjen.

Az, hogy ezt az én 2 éves gyerekem kicsit még szögletesen fogja fel, egy dolog, majd kerekedik az, és rájön, hogy ezekkel a faszságokkal miért fárasztja az anyja. De amikor anyu sehol, a 6 éves meg le se szar engem, mint jelen lévő felnőttet, és úgy szopatja a mellettem álló fiamat, az már kibassza a biztosítékot, nem azért vagyok nagyobb nála, mert sok főzeléket ettem, hanem mert az anyja lehetnék, és hát, ennek hiányában kicsit annak is kell lennem, bár felpofozni nem merem. Volt olyan szitu, amikor a kissrác semmit nem csinált, csak ült a csúszda tetején. Direkt beült, Gergő mögötte, már szól neki, hogy mennyémáhaver (az ő nyelvén: "eeeeee" + két kézzel enyhe taszítás). Kissrác ellentart, csúnyán nézek rá, mondom, hogy más is szeretne csúszdázni, nagy kegyesen, de tényleg, mint aki szívességet tesz, még olyan képet is vág, lecsúszik. Durrr...itt kellett volna az első pofon. Ó, de a kisgeci nem megy el, lent ücsörög a csúszda alján egy "na én most jól kibaszok veletek" nézéssel, végül is én azt kértem, hogy csússzon le, arról már szó se volt, hogy takarodjon el onnan a picsába. Még mindig próbálom kedvesen: "Fájni fog ha rád csúszik". Semmi, meg se mozdul, dacosan ül tovább. Na, akkor Geriszivem, zöldlámpa, hagy szóljon, adj bele mindent, rúgd csak le a kis köcsög veséjét. Gyerek lendül, tűz. 6 éves nagyfiú felnyög, lerendezem egy "énmegmondtam"-mal meg egy nagyon durva tekintettel. Onnantól haverok vagyunk. Tök jól elbeszélgetünk, szülő még mindig sehol. Amíg ott voltunk, senkit nem láttam, aki a gyerekhez tartozott volna. Sőt, egy vadidegen azt hitte, hogy enyém mind a kettő (na az baszna be).

Ez és az ilyen kissrácok évek óta "játszóznak", oviznak, bölcsiznek, közösségben élnek. Hogy nem ragad rájuk ennyi? Miért kellek én az ilyen szintű vadhajtások lenyesegetéséhez? Meg kell lépni, gyereknek látni kell, hogy ott vagyok, meg az én igazságérzetemet is buzerálja, plusz a kis taknyosnak hogy van pofája. A legrosszabb ebben, hogy még én érzem szarul magam, mikor az a kis buzi vegzálta az enyémet és oda kell szólni. És a legfontosabb: Hol van ilyenkor anyu, akit mindezekért lelkiismeretfurdalás nélkül szájba vághatnék?

A bejegyzés trackback címe:

https://minekszultazilyen.blog.hu/api/trackback/id/tr2611838247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PixiMixi 2018.02.14. 09:48:32

Hú, de megkönnyebbültem. Már kezdtem úgy érezni, hogy rajtam kívül senki nem gondol így ezekre a minifaszkalapokra. Mondjuk elég bajuk lehet, ha a farkasok nevelik őket A.N.Y.U.C.I helyett, de akkor is rühellem az ilyen kis genyákat...

MinekSzültAzIlyen? 2018.02.14. 19:17:30

@PixiMixi: Anyu a padon beszéli ki a többi anyuval azt az egy anyut, aki épp nincs ott a jáccón. Vagy nyomkodja a telefonját. Vagy lazán végignézi, és nem látja mi a gond ezzel, hát csak eleven meg csak gyerek. Fél éve nem voltam játszótéren az ilyenek miatt. De ha majd jön a jó idő, össze kell szorítani a fogaimat és menni kell, mert a gyerek meg bírja. Életem leghosszabb félórái lesznek :)
süti beállítások módosítása