Na, hát megint eltelt egy hónap a két bejegyzés között, nem, nem azért mert meresztettem a seggem és nem csináltam semmit, azért ez az év vége elég pörgős időszak, ha nem tudnátok APUKÁK, mi csinálunk mindent még a Lidl is megmondhassa, már csak szakállt nem ragasztunk és piros kabátot nem öltünk (najó, biztos van, aki erre gerjed, tippre főleg japánokra gondolok). Na, most, hogy megsértettem nemet, etnikumot és talán még vallást is a karácsony szellemében, csapojjunk bele, mesélek kicsit, hogy mi hogy tervezzük ezt az egész őrületet.
Valahol a pontosan percre megtervezett és az eseményekkel sodródás között ingadozunk, hol ez, hol az. Már októberben beszereztünk pár dolgot, amiket végül, mert türelmetlen idióták vagyunk, szépen, fokozatosan oda is adtuk neki. Aztán egyik nap elmentünk vacsorát venni a Tescoba és laza 2 órát elbasztunk a gyerekosztályon. Gyerek nélkül mentünk. Vagyis hát apa ott volt, alig tudtam lebeszélni a 40ezres távirányítós monster truckról. De hát a gyereknek...nyilván...Én az egyik játékot akartam megvenni, ő a másikat, szóval betettük mindkettőt a kosárba, mert dehogy kompenzáljuk túl az egészet. Persze azóta is látunk folyamatosan fasza dolgokat, néha felnézünk a polc tetejére és rácsodálkozunk, hogy tééénylegbaszki, ez is van, ég a pofánk, fasza, hozzuk majd az egyke gyerek sztereotípiát, de akkor is tök vagány a cucc, én meg akarom, hogy meglegyen neki. Össze se merem számolni mennyi autót kap. De hát, autóláz van itthon, Verdák meg Villámmekkvín, első kerék műhely, hátsó kerék roncstelep. Szóval alakul az arzenál, de hát kell is, ez a gyerek még a műanyag szarvast is berregve tolja a kanapén, asszem elleszünk a témával még egy laza 6-8 évig.
Időközben a Mikulást is letoltuk. Nem kezdtem én neki magyarázni a piros ruhás fasziról, aki gyakorlatilag a TEKeseket megszégyenítően megfigyel és listát készít, aztán önkényesen eldönti, hogy jó volt-e, pláne mert még mindig tőmondatokban tudok vele kommunikálni, a mondat második felénél már nincs is a látókörömben a gyerek...Szóval nekimentünk a Mikulásnak, ma délutánra időzítettünk, hétköznapra esik idén, apa verte az asztalt, hogy ő itt akar lenni, na meg láttam magam előtt, hogy milyen bölcsis készülődés lett volna ebből kedd reggel, és a laza 1,5 órás késés a melóból még lófasz lett volna. Mindegy, nekikezdtünk. A gyereknek még mindig kurva kicsi a lába, még a gumicsizmákba is úgy préseltük bele a cuccot meg köré raktuk, örömbódottá, azóta is azzal játszik és valahogy mindig kikunyerál egy csokit, mert állandóan maszatos és ragad. Meg persze minden más is, amihez hozzáér. Nagyszülők is jártak itt a "Mikulás nagyköveteként", kapott a gyerek egy gigakindertojást, meg is indult tőle a nyálelválasztásom, de sajnos nem tudtuk behúzni a késő esti tévézéshez, ki kellett nyitni. Igen, mi ilyen szemét szülők vagyunk, lazán megesszük a gyerek mikulás és húsvéti csokijait, még nem tartja számon, talán ez az utolsó ilyen alkalom, ki kell használni. És igen, tisztában vagyok azzal, hogy annyit vehetnénk magunknak, amennyit nem szégyellnénk, de így sokkal finomabb, hogy nem a miénk. Jó, tudom én, égjek el a pokolban szívtelen szülő, megeszi sutyiban a gyerek csokiját. Csak mondom, hogy áldozat vagyok, védeni kell a tejfogakat meg a vércukorszintet, a kutyának meg azért nem adjuk, szóval nagy duzzogva felfaljuk a menő csokikat, az egyszerűbbeket meg meghagyjuk neki. Igen, ilyen szemetek vagyunk. Jó, most így végigolvasva ez tényleg geciségnek tűnik, de nálunk nem divat a csoki,nem szoktunk venni, a legdurvább nasija a gyereknek a túrórudi, ha mindet megenné, amit hoznak neki, sokkot kapna a szervezete (és az alma és a csoki közül is 10-ből 8x az almát választja). Ne ítéljetek el, az nem igazi anya, aki nem evett még titokban dugicsokit a kamrában. Na jó, ennyi magyarázkodás után így, hogy még nem szakadt rám a plafon, lapozzunk.
Karácsonyra gigafát tervezünk, igazit, legyen meg a látvány természetesen a GYEREKNEK (akit amúgy pont rohadtul nem érdekel, hogy mű vagy igazi, sőt, 2 hét múlva el is felejti, hogy ez az egész megtörtént, de a gyereknek mindent..) Van már menüsor is- recept még nincs hozzá, csak olyan jó ötletnek tűnik a gyümölcskenyér gyümölcs nélkül magokkal csokival, aztán ehhez is majd 24-én kapkodva szerezzük be a hozzávalókat. Na, erről beszéltem az elején, amikor a precízen megtervezett sodródós készülődésre gondoltam. Most kicsit a fék be lett húzva és nem pörgetem magam rá az "úristen, mikor lesz nekem erre időm?" témára, fa majd lesz, ránk sóznak valami ferde száraz szart, mert balekok leszünk és meggyőznek minket arról, hogy sarokban ez milyen jól mutat, mert úgy fordítod-betámasztod és legalább nem dől el. Tökmindegy, úgyis apa szop majd a faragással. Látom, hogy úgyis 25-én reggel fogok celluxot vadászni a rokonok ajándékaihoz és hogy baromira nem olyan lesz, ahogy megtervezzük, mert már fél4kor nem bírunk magunkkal és napsütésben elkezdjük díszíteni a fát és elvárjuk, hogy a gyerek is csinálja és ne legelje le egyből a szaloncukrokat térdmagasságig. Idén nem lesznek elvárásaim. Itthon leszek, azért főzök, mert szeretnék, nem azért mert kell meg szokás. Elkezdtem valami karácsonyi dekor dolgot, ami kifulladt 5 fenyődíszben, szóval nincs karácsonyi "hangulat" itthon, de idén szarok erre is. A fontos dolgok megvannak, a gyerek nem marad ajándék nélkül, páromnak is sikerült beletalálnom idén szerintem, pedig nagyon szögletesen indult, mert úgy kezdődött, hogy ne vegyünk egymásnak semmit, januárban kettesben elutazunk, jó lesz az, nem kell rohangálni, feszkózni, találgatni, mindkettőnknek egyformán élmény. Király. Erre ez a geci mit csinál? Hát nem vesz nekem ajándékot? A rohadék, van pofája. Na mindegy heteken át őrlődtem, aztán a semmiből jött az ötlet, nagyon jó lesz, szóval a lényeg már körvonalazódik, a többi meg majd jön ahogy jön, a gyerek úgyis csak annyit fog vágni, hogy valami más szitu van, több a nasi meg a játék, bőven ráérünk jövőre alapozni a mikulás-jézuska témát. Úgyhogy úgy döntöttem most lazázom és azzal fogok foglalkozni, ami a fontos. Térden kúszva autózom, görnyedve rajzolok és kitekert pózban olvasom a Villámmekkvínt 3 cm távolságból. A karácsony meg majd megtörténik. És hiszem, hogy pont a lazaságtól lesz majd a legfaszább szentesténk.
