Mindig rólunk, anyákról írok, mi vagyunk a hősei a társadalomnak, mert nem elég, hogy nőnek születtünk a vad feminizmus virágzásának korában, de még szültünk is. Szóval a nő + anya kombó a joker, a dupla hatos, a pirosász, az ingyen szabadulsz a börtönből kártya. Najó, az mondjuk nem. Hősök vagyunk, áldozatok, mi vagyunk a társadalom büszke mártírjai. Hangyák, akik testsúlyuk ezerszeresét tudják felemelni mind fizikailag, mind lélekben. De szar nekünk, bezzeg a gyarló férfiak csak úgy vannak. Szüljenek ők is, akkor megtudnák, mi meló ez!

Valamiért az apákról ritkán esik szó, ha elő is fordul, vagy negatív visszhangja van, mert annak a szemétnek napi 10 óra meló után van pofája elmenni sörözni, meg nem is foglalkozik a gyerekkel, sőt, anyának sem segít soha, a szemetes meg a konyhában rohad. Vagy megy bezzegelés, mert a szomszéd, na az besegít állandóan, az bezzeg olyan jó apa, hogy ő maradt otthon a gyerekkel, sőt, még szoptatta is. 

Minden, a seggét vakaró nőnek üzenem, hogy lófaszt. Rafkós kis manipulatív picsák vagyunk mi, nagyon jól a gyerek mögé bújunk, mert igazából a gyerek miatt nem tudtunk főzni meg takarítani és a gyereknek kell a külföldi nyaralás meg az új függöny a nappaliba. Nem vagyok rá büszke, rengetegszer visszaéltem ezzel én is, a gyerek miatt szalad a lakás, nem volt idő a mosásra és miatta volt többször az "azteszelamittalálsz" álá Anya a vacsora. Azért pattantunk meg vendégségből, mert a gyerek nyűgös, de hát én maradnék nagyon szívesen, és azért nem mentünk el bevásárolni, mert dackorszakos, még leéget. A gyerek miatt és érdekében szigorúan, hát én anya vagyok, meg se merjen vádolni senki azzal, hogy önző vagyok. Hülye vagy? Egy anyát?? Én az áldozat vagyok, a robot, a rabszolga, a  gyerekellátóközpont, a bejárónő, a házi manó. Legyél már egy kicsit te is önzetlen és vedd meg a kurva függönyt a gyerekednek!

Apa meg, hát reggel 6-kor lelép, este 7-re hazaér, kidolgozta a belét, hogy legyen függöny a nappaliba a gyerekért. És ez a mocsok nem csinál otthon semmit. Ez a mocsok nem foglalkozik a gyerekkel, ha igen, abban a 2 órában se neveli, csak elrontja, meg a hülyeségre tanítja, meg nem szól rá. Nem segít. Nem viszi ki a szemetet, nem pelenkáz, nem fürdet. Miért is tenné, mikor anya mindent jobban tud? Anya tudja, hogy 24-es cipőt hord a gyerek, hogy az a színes drága bizbasz igazából egy nagyon jó jobb agyfélteke fejlesztő játék, és azt is tudja, hogy a kanapéra szaltóztatás aztán kurvaveszélyes, normááálisvaagymegséérűűűlazonnalhagydabba! Belepofázunk és kritizáljuk minden megmozdulását, ahelyett, hogy hagynánk, hogy ez a két ember megismerje egymást és magától fedezné fel a másikat. Ezek után nem csoda, ha apu hátralép egyet, és hagyja anyut érvényesülni, mert az úgyis jobban tudja. Szépen addig-addig lép hátra, amíg ki nem sétál az ajtón úgy, hogy anyu észre sem veszi.

Ennek eredményét láttam a minap egy wellness hotel játszóházában. Már nekem volt kínos. Nem elég, hogy apu rá akarta erőltetni a kislányra, hogy mivel játsszanak, mindezt olyan fahangon, mintha a Magdikával a pénzügyről beszélne át egy kimenő számlát, de nulla érzelem, tiszta 80-as évek hangalámondás. Apu aztán még cifrázta, mert ezzel a fülsértően közönyös hanggal olyan szavakat használt a 4 éves kislány felé, amit én napi szókincstáramban sem található meg. Lehet, hogy egy keddi 10 órás meetingen ez elfér, de egy játszóházban nem. Merev és rugalmatlan volt az egész. Nem tudom, miattunk volt-e feszült és próbált ősapa lenni, vagy ha már rá lett rakva a gyerek, akkor ennyi volt a max, amit kihozott ebből, de szerintem érzelemmentesen mondogatni, hogy "szeretlek", sokkal gázabb, mint az, ha én a szívem minden szeretetével kis rohadékozom le a saját gyerekemet. Apuról üvöltött, hogy nem ismeri a saját gyerekét, de sajnos az is, hogy nem is akarja megismerni. Én megpróbáltam az elejétől fogva bevonni a páromat, több-kevesebb sikerrel, mert én is kritizáltam, én is állandóan jobban tudtam, én is arrébb könyököltem néha. Ezt az érzelemmentes hangot olykor felfedezem itthon is, és jó anyaként el is kezdem baszogatni miatta a páromat. 

Kurva jó dolog szülőnek lenni. Hagyjuk már, hogy az 50%-ban másik szülő is átérezze ezt. Engedjük oda, ha elbassza, hát elbassza, tanul belőle. Ne mindent úgy csináljon a gyerekkel, ahogy mi mondjuk, hanem legyen spontán, ismerje meg a gyerekét apa módra. És ha az elejétől hagyjuk ezt az egészet, már nem feladat lesz az meg kötelezettség, hanem együtt töltött idő, amikor nem nézi az óráját senki, mert nem rábízni kellett apára a gyereket, hanem elvitte, hogy együtt legyenek. Ha este 10kor is az egész utca zeng a kacagástól, mert apa "altat", hagy csinálja, lehet, hogy neki ez lesz AZ emléke a gyerekkel. Ha hullán bedől az ágyba, ne basztassuk, okkal teszi.

Én tavaly követtem meg nagyon a férjem, amikor a gyerek hétköznap 3 napon át baszott éjjel aludni, én meg melóztam közben és 4-5 órákat aludtam. A végén már sírtam. Aztán eszembe jutott, hogy a férjem ezt az elején fél évig nyomta minden áldott éjjel a hasfájós gyerek mellett, én meg még jól balhéztam vele nonstop, hogy hogy van pofája éjfél előtt elaludni, hát sír a gyerek. Egy mocsok voltam. Egy frusztrált picsa voltam. Képmutató voltam, mert napközben én bepótoltam az alvást, ő meg 10 órát lemelózott. Most meg én rinyálok 3 éjszaka miatt 6 órás meló mellett? Ott akkor (is) egy kibaszott hős volt. Amiért nem fojtott meg egy párnával és még együtt vagyunk. Váltott, büfiztetett, kicsit beszundizott, felrugdostam, folytatta szó nélkül. Mikor meg is verhetett volna. Nem tudom a mai napig, hogy csinálta végig. Van egy Ignite dal, ez jut róla mindig eszembe, amikor 7 után haza esik. (bocs a szar minőségért, magyarul csak így van fenn)

Az apák kellenek. Nem csak akkor, ha meló van, vagy pénz kell, vagy házimunka vagy csőszködés. Nélkülük nem lennének életveszélyes gördeszka trükkök, nem lennének vagány gitárszólók, nem tudnánk az összes szuperhős nevét és képességét, nem tudna senki kereket cserélni, a dugicsoki se lenne finomabb, ha nem tesóznánk el velük, nem lennének életünk végéig tartó "erről egy szót se anyádnak" titkok, nem lennének vicces napszemüveges bébifotók, nem lennének elúsztatott fürdőszobák, mini ACDC pólók, vagy koponyás pulcsik, és nem tudna más ( kivéve talán pár mediterrán asszony) olyan igazi szúrós szőrös puszit adni. Igenis szálljunk le a piedesztálról, gondoljuk át, hogy ezek a férfiak mennyit tettek értünk és a családunkért, köszönjük meg neki és bánjunk úgy velük, ahogy megérdemlik.