Igazából nem tudom, erről miért nem írtam, mert már kb. a terhességem óta kísér engem folyamatosan a jelenség, bosszankodtam, legyintgettem, elkerültem, ahol tudtam az igazi unatkozó anyukákat. De van az a szint, amikor már egyszerűen nem tudod elkerülni, mert megtalál a nullából és felbassza az agyad.
Hozzászoktam már a facebook zaklatókhoz, ismeretlen arabok jelölgetnek be, ismerősök hívnak meg csoportokba, oké, a hülyéket ignorálom, ami érdekel, vagy tudom, hogy fontos egy barátomnak, akkor meg lájkolom, hagy nyerje meg az ő ovija a csoportos kirándulást a vadasparkba. De amikor nullából egy számomra vadidegen ismeretlen anyuka betaggel egy Lego nyereményjátékba, hogy egy 5000 Ft-os alapkészletet megnyerjen, az már felrángatja a szemöldökömet. Anyu egyébként adatlap alapján jól szituált, Amerikába szakadt magyar nő, munkahelye: full time mommy and wife. Ezeknél már csak azok basznak fel jobban, akik az élet iskolájába járnak, ahol Isten a tanár. De ez mellékes, hiszen legalább egy óceán elválaszt minket egymástól. A lényeg, hogy nem értem, hogy miért kell ennyire megküzdeni egy Lego készletért, kérj fizuemelést a főnöködtől (aputól) és az árukereső szerint is 5 rugóért a tiéd. Eleve utálom az ilyen tét nélküli facebookos nyereményjátékokat, ahol a postaköltség drágábban van, mint maga a "nyeremény", de oké, legyen, végül is több ezren lottózunk. De amikor már valaki ilyen szinten görcsösen akarja azt a szart, hogy vadidegeneket rángat bele az ő hülyeségébe, az már nagyon nem oké. Nem, ilyet nem csinálunk. Spórold össze kaján, anyám.
Rengeteg unatkozó anyu van, a jobbak tényleg találnak valami olyan elfoglaltságot, amivel nem ártanak senkinek, de néha azt látom, hogy a gyereknevelésbe beleszakadt, rohan a lakás és főzni is kell az 1-2-3-x gyerekre meg "a szennyes kosár is felborult már, annyira tele van"- anyuk igazából kurvára ráérnek baromságokat kommentelgetni, gyártani és megosztogatni, szóval úgy tűnik mégse olyan kurva nehéz ez a háztartásbeliség, mint ahogy azt mi megmarketingeljük.
Én is unatkoztam. És nem szeretek a seggemen ülni. Kitaláltam ezt a blogot, aki akarja olvassa, kommentelgeti. Szeretek írni, szerintem egész jó is vagyok benne. Érdekel a gasztronómia, el kezdtem belemélyedni, és már tovább látok a húsleves-pörkölt-nokedli kombón. Összedobtunk a párommal egy raklap kanapét, barkácsolunk, csinosítgatjuk a lakást. Utazgatunk. Elkezdtem spanyolul tanulni (nem tanárral, online doulingo-n). Tervezek újra megtanulni autót vezetni, a jogsi már megvan, csak a rutin meg a bátorság hiányzik hozzá (persze majd ha nem fagynak le az utak, azért vágom én a korlátaimat). Van ismerősöm, aki saját vállalkozást dobott össze, kurva jó honlappal, külföldi beszállítóval, van, aki gyes alatt járta ki a fodrász sulit, egy évig hajat söprögetett, ma már saját széke van egy szalonban és elképesztő király dolgokat hoz össze, mert nagyon tehetséges. Hiszem, hogy ezek jó tervek, jó célok. Százból 2. Építő, értelmes dolgok, amikkel nem csak azt érjük el, hogy miénk legyen az új aventes cumisüveg készet. Valamiért ezek az unatkozó anyukák nem fektetnek be energiát az új dolgokba. Nem látnak tovább a gyereknél, nincsenek más célok, csak a gyereknek legyen meg minden szarja, azt se fizessük, hanem nyerjük meg egy megosztással meg üssük le 1 Ft-os vaterás aukción.
Ezek a nők gyerek előtt managerek, vezetők, tanárok, ügyvédek stb. voltak. Tele ambícióval, lehetőséggel, értelmes célokkal. Hova tűntek ezek az értelmes célok? Mikor felejtettünk el tanulni, fejleszteni magunkat, új dolgokat megismerni?