Ma rocksztár voltam. Eleve Axl Rose-osan toltam egy laza késést, mert elaludtunk, de így a 3. napon megnőtt az arcom, nem pánikoltam be, majd csúszunk, leszarom. Olyan lazán kávézgattam, hogy még a gyereket is majdnem elfelejtettem kelteni.

Bent aztán hirtelen a semmiből első számú közönség kedvenc lettem, minden gyerek engem akart, a nevelőnők alig tudták leszedni rólam őket (pedig én aztán nagyon nehezen jutottam el idáig, az elején csak a sajátom érdekelt, aztán már az ismerősök gyerekeit is elkezdtem bírni, sőt szeretni, mert tök jófejek, én baszki, az a punk lány, aki 15 éve még zippy szénsavas naranccsal itta a legolcsóbb legalja pálinkát). Na szóval szétszedtek, én voltam az egyszemélyes Beatles vagy One Direction. Nem is nagyon értettem, alig láttak, nem is mosolyogtam úgy igazán senkire, az enyémet néztem összehúzott szemöldökkel, nagyon koncentrálva, ezek a kölykök mégis megtaláltak és hozták-vitték nekem a játékokat, belemásztak az ölembe, rángatták a nadrágomat, ölelgették a combomat... Akarok még egyet... Na jó, nem, pillanatnyi elmezavar, a cukiskodás már kezdi beenni magát a bőröm alá, nem szabad hagynom magam. Az én gyerekem ezt minden féltékenykedés jele nélkül pont leszarta, tologatta tovább a játékautót, rám se bagózott. Hálátlan kurva. Ezt kapom az éjszakai ringatásokért, a bibi puszilgatásokért, a kedvenc kaják főzéséért? Persze ez tök jó, már nincs gatyarángatás, nincs seggbebújás, csak talán az elején és csak 5 percig. Haladunk. Aztán elmagyarázták nekem, hogy nem én vagyok különleges kis hópehely és nem vattacukorból van az aurám, hanem minden beszoktatásnál ilyenek az anyukákkal, én vagyok a megtestesült "Anya" ilyenkor, na meg  nem érik el a kilincset, szökni akarnak állandóan, a nevelőnők ezt nem engedik, kis rafkósak, tudják, hogy én vagyok a Kapu őrzője, csak nálam lehet esélyük.

Udvar. Már jól öltöztem, javul ez is, kint fáztam, bent ömlött rólam a víz. Gyerek elvolt, játszogatott, felborult, néha odajött hozzám, pici vigasz és ment is tovább. Megint fellökték. Én nem paráztam rá erre, elég messze is volt, alig láttam belőle valamit, de a nevelőnők akkora ügyet csináltak belőle, hogy lelki szemeim előtt láttam, ahogy egy helikopterből megjelennek a Miami helyszínelők. Vádlott, álljon  fel. Direkt volt vagy véletlen? Persze, hogy azt mondta a kölyök, hogy véletlen, ki az a hülye, aki ezt 2 évesen bevallja, hogy igen, én direkt löktem el, mert nem tetszett a pofája. Különben is Gergő lőtt először. Közben nem csak rocksztár lettem, hanem fiatalítottak is, 25-nek néztek a nevelőnők, és ledöbbentek, amikor mondtam nekik, hogy már erősen karcolgatom a 30at, idén meglesz a harmadik X is. Best day ever.

Első para következik, a seggén ül és eszik para. Olyan lazán ugrotta meg ezt a gyerek, hogy csak pislogtam. Simán evett magától, befelé fordítva a kanalat, gondozónők el voltak ájulva ettől (lövésem sincs ez miért akkora dolog, mindig így evett), de ki nem szarja le, valamiben faszák vagyunk, hurrá. Kis ülve forgolódás meg néha felálldogálás azért volt, senki sem tökéletes, de ezt leszámítva, kurva büszke vagyok a gyerekre, egyik rémálmom az volt, hogy szépen bemutatkozunk azzal, hogy ő rohangál az asztalok körül, én utána, és ha elkapom, majd beletolok egy kanál krumplifőzeléket, amit ő üvöltve ken szét az arcán. Aztán a többi gyerekén. De nem, full betolta a kaját, először ivott pohárból (ezt sem erőltettem itthon, bőven elég kiszedni a gyümölcsdarabokat a szőrös szőnyegből meg az új kanapéból, nem tetézem még ezt állandóan vizes huzattal), nagyon tetszett neki, be is tolta az egész pohárral, aztán még az enyémet is. Aztán kaja után ez a kis majom felkapta a tányérját, és vitte volna a konyhába (ezt otthonról hozta). Büszkén csillog anya szeme, tök jófej a gyerekem. Aztán mivel felnőttként annyi eszem se volt, hogy 2 reggeli kávé után elmenjek a mosdóba indulás előtt, a bölcsiben már nem bírtam tovább, úristen mi legyen, gyerek mit szól, vigyem-e magammal itt is a klotyóra, felüvölti a már alvó gyerekeket jézusomúristen. Aztán mondtam neki, h kimegyek kicsit, és ez a gyerek meg se rezzent. Tovább molyolt egy kanállal. Világrekord pisilést toltam, kár, hogy ebből nincs olimpia, simán kvalifikáltak volna Rióba. Visszafelé hallgatóztam, van-e üvöltés, de semmi, gyerek ugyanúgy elvan a kanállal.

Szóval így zártunk ma, végre először nyugodtan, lazán, sőt, elképesztően büszkén, hogy ez a gyerek 3 nap alatt mennyit tanult, mennyit engedett, mennyire oldott nélkülem (jó, még ugye ott vagyok azért háttérben), mennyire jót tesz neki a közösség. Aztán elszégyelltem magam, amiért ennyire alábecsültem, valahogy itthon nem láttam a sok takarítás-főzés-vásárlás stb. őrületben meg a gyereket, sokszor volt az, hogy egyszerre csodálkoztam rá, hogy mennyi minden újat tud, persze anya sose figyel, mindig háttal főz vagy tereget. Vagy blogol. Szóval így egyben azt látni, hogy ez a gyerek ilyen könnyen veszi az akadályokat, ennyire ügyes, ennyire találékony, ennyire nem elveszett, hát elképesztő jó volt. Persze ez egy nap, nem vagyok én azért annyira hurráoptimista, tudom én milyen, ha elkiabálok valamit, utána a gyerek egy hétig mutatja a középső ujját a hisztikbe, nyűgösségekbe, kupikba és mocsokba bújtatva, de haladunk, szerintem gyorsabban, mint hittem.