Korán van. Nem új, de én még mindig utálom felkelteni a gyereket, 1,5 éven át azon dolgoztunk, hogy ezt semmilyen körülmények közt ne tegyük, erre tessék. De egész jól viseli, 2 mp alatt pattan lábra (nem tudom, hogyan csinálják ezt), és jön ki teliszájjal vigyorogva mellettem. Indulás előtt 5 perccel a gyerek úgy érzi, be kell szedni a tegnap teregetett ruhákat, akkor is, ha még vizesek. És ilyenkor anyaként nem azzal nyitsz egy napot, hogy beleordítod a nappaliba, hogy "Gergőakurvaanyádmiafaszomkuplerájez??", hanem előveszed a legcukibb anyukahangod, megköszönöd, hogy segített, és agyondicséred. Aztán visszahajigálod a cuccot, szépen teregetni már nincs idő, és reménykedsz, hogy nem rohad be mind.
Végigrallyzva megérkezünk, mert már megint késve indultunk, de jó látni, hogy máshol is így mehet, mert csúcsidőben érkezünk így is, és még egy csomóan jöttek utánunk. Ma van az a rész, amikor "anya kimegy telefonálni". Persze botrányosan sikerült mindkét alkalom, mert "erős a kötődés" és ezt valami olyan lesajnálóan mondják, mintha baj lenne, mikor szerintem ez egy jó dolog. Pláne, mert annak ellenére erős, hogy nem úgy neveltem én itthon ezt a gyereket, hogy 024-ben rajta lógok én, és mindent együtt csinálunk, vagy még az ételt is előre megrágnám neki. Na, mindegy, 2 percig voltam kint, eddig bírták. Ma a legstabilabb gyerek is feladta, egész nap sírt, pedig benne volt minden hitem. Ma is megkaptam, hogy ezt tudjam, hogy ez igazából miattam van, mert itt vagyok. Még a kis szupergyerek is ellenem volt, peluscserénél azt mondta a gondozónőjének, hogy "néni el!" (előtte 3 napig le se szakadt rólam a kis áruló). Szóval nem elég, hogy izgulok a sajátom miatt, hogy minden flottul menjen, még minden spontán felsíró gyerek miatt is érezzek lelkifurdalást, mert ugye ez mind miattam van. Fasza, én vagyok a gonosz boszorkány.
Ma értettem meg igazán azt is, hogy miért toltak ujjongva cigánykereket a nevelőnők, amikor megtudták, hogy nem cumizik a gyerek. Én, mivel az enyém kb 2 percet használta, akkor is fordítva tette a szájába, csak a prospektusos, cikkezős részét láttam a dolognak, rossz a fogaknak, nehezebben fejlődik a beszédtechnika, stb. egyéb faszság. De ez lófasz ahhoz képest, hogy ezek a bölcsiben egymás szájából tépik ki, veszik el, teszik a saját szájukba, vagy dugják el mindenki elől, hogy aztán ne találják meg, és az eredmény mindig ugyanaz: minimum 1 üvöltő gyerek. Extraként szép bacitelep tud lenni, és a betegségek is faszán tudnak terjedni szájból szájba adogatva a cumit. Na, elvileg ettől nem kell tartanunk, már az első nap mondtuk, hogy nem szeretnénk, ha rászokna így 1,5 év után, hallottunk elég leszoktató meg szenvedő sztorit az egész cumimizériáról, és köszönjük, nem kérjük. Azért még van para, 10-ből kb 8-an cumiznak a csoportban (2 gyereket még nem láttam eddig), sokszor fog ezzel találkozni a gyerek, de hát csak figyelnek majd rá, nekik se céljuk, hogy rászokjon.
Az ülve evés ma se nagyon ment, kivéve a tízórainál, ott betolt a gyerek kb. egy full almát, mert nem reggelizett eleget. Ja, kis fun fact, hogy más ne basszon rá úgy, ahogy én: Odafelé minimum egy fél grillcsirkét egyen meg anyu, mert bent neki nem adnak kaját, bevinni nyilván nem tud semmi rágcsát (azt is a többi kölyök húzná be), kimenni meg ugye az elején még nem lehet. Én meg nem szoktam reggelizni, a kávé is elnyomja az étvágyamat, szóval amikor már 5. napja, napi 3x nézi éhesen az ember, ahogy a sok kis dög eszik, ő meg nem, a legszéttrancsírozottabb vagdalthús-tökfőzelékre is úgy pillant, mintha legalábbis valami Rómában rendelt pizza vagy firenzei ravioli lenne az asztalon. És ha már olasz kaja, ma milánói volt. A menzás. Csorgott a nyálam, nyomtam egy L'ecsós étteremkritikus flashbacket, reméltem, hogy a gyerek nem fogja megenni, feláll, elindul és akkor már nem lehet folytatni a kaját, vége az ebédnek. Így is történt, 2 falatot sikerült otthagynia, én lecsaptam rá, mert ugye a "szabály az szabály", a maradékkal meg ne csábítsuk vissza a gyereket az asztalhoz. Anya önfeláldoz.
Közben nem volt udvarozás, mert szar volt idő, egész nap benti móka, ezalatt végig ment a gyereket rágyógyítani a nevelőnőre hadművelet. Ugyanis Gergő full bizalmatlan. Szerintem ez nem baj, én amúgy sem rajongok az "azonnal az arcodban van egy gyerek meg már bogarássza a hajad, de be se léptél az ajtón" kölykökért, persze itt is lehet még ilyen időszaka az enyémnek, de örülök, hogy az elején bizalmatlan. Legyen is az, nem mindenki tündérbébibogyó, akivel találkozik. Szóval nekünk idő kell, sok idő, már nézegeti a csajt, meg rábízza a vizes üvegét, visz néha játékokat neki és elfogadja a gyümölcsöt tőle a tízórainál, de messze még a vége, nem léphet bárki be a bizalom körébe, hacsak nem Malőrcicának vagy Srcapykutyának hívják.
Nevelőnők még a végén jól röhögve kibeszéltek, hogy "anyuka fáradt lehet", ami elég gáz, ha így rá van írva ez az arcomra, hát igen, megvisel a korán kelés, hogy csak 1 kávét tolok, hogy csak ülök és nézek ki a fejemből passzívan, mert nem játszhatok a gyerekkel, közben néha random sírás-visítás, mindezt 40 fokban, hogy még álmosítóbb legyen az egész. Ja és éhes vagyok. Csoda, hogy eddig nem ájultam le a kisszékekről.
Ma a nap végén volt még "kiságy felkínálása" is (ez így van a prospektusban, elképzelem, ahogy Mr. Twelvetrees kendővel a karján fehér kesztyűben karót nyelve odamutat az ágyra: "Parancsoljon, az ágya, Tiszteletreméltó Geri"). Na de a lényeg, gyerek látta, hogy neki is van alvós helye, belemászott, hasra vágta magát, betakargattam, persze nem maradt úgy, de kezdetnek jó lesz, mesélték, hogy volt, aki meglátta az ágyat és elkezdett ordítani, szóval ebben hozzuk az erős középmezőnyt, nem aludt el, de nem is volt hiszti. Hétfőn megcsináljuk a mai napot, hogy rögzüljön. Addig rápihenünk erre az 5 napra, és számításaim szerint, tönkre vágjuk az eddigi munkát a hétvégén. Hétfőn folyt. köv.
