Még mindig beteg a gyerek, vagyis hát elvileg ma megyünk kontrollra, remélem, a dokinéni szerint semmi baja, mert már 2 végeláthatatlan hete itthon döglünk, zsuppolnám vissza a bölcsibe, nem is ez a kérdés, hanem az, hogy délután érte mennék-e.
Az elmúlt 2 hetem botrány. A cuki "nem penészvirág, de jó, hogy ilyen eleven és csibész" gyerekem olyan egy kis rohadt dög az utóbbi napokban velem, hogy nem tudtam eldönteni, hogy táskákat nézegessek a neten vagy egyutas repjegyeket. Nem tudok elég messze menni...De ez is csak 2 percig működött, be sem töltődött a pelikan.hu, már ment a basztatás. Az elmúlt 2 hét minden percében a gyerekre kellett figyelnem. Értsd: minden percében, folyamatosan szinte végig a kezét fogni, mert az eddigi kis csibész húzásai lófaszvirágok voltak a mostani új dolgaival, nem elég, hogy kb. elölről kezdhetjük a beszoktatást, de még extra szokásokkal is megörvendeztetett minket, igaz, a könnyeim nem a boldogságtól hulltak. Ma belenéztem reggel a tükörbe és egy kócos, karikás szemű gonosz boszorkányt láttam, akinek az elmúlt heti szókincsét a "NEM", "teszedleazonnal?" "miafaszomkuplerájez?" és az "azonnalmásszleonnan" szavak tették ki. A teljesség igénye nélkül egy "rövid lista", ami nélkül nem jöhetett volna a boszorkányosodás:
- Nem a seggén ülve eszik, nem kanállal, hanem kézzel. De legalább a csirkemell-rizs kombót még felönti vízzel, mert ő levest akart.Mocskos kézzel összefogdos mindent, a frissen mosott kanapéhuzat a kedvence.
- Folyamatosan pacsál, saját üvegből, kutyavízből (az amúgy náthás beteg gyerek)
- Mezítláb rohangál a konyhakövön, aztán "plankingol" rajta egyet (általában vizes ruhában, nem akar ez a gyerek meggyógyulni)
- Kb. 4x állította le a mosogatógép programot és hittem azt, hogy lejárt, aztán észrevettem, hogy folyik a zsír a tányérokról
- Újra megtalálta a vakdugókat a nappaliban. Mind a 12-t.
- Tettenérés esetén elhajítja, ami a kezében van, kb. mint amikor razziánál a drogosok lehúzzák a wc-n a drogot. "Nincs bizonyíték"
- Széktologtatás, ráállás, felmászás mindenre: ablakpárkány, asztal, szekrények (természetesen pillanatnyi szívrohamokat okozó esések körítésével)
- Takony...takony mindenhol.
- Ennek következtében orrtörlés mindenbe, csak nem a zsebkendőbe (tenyér, ruhaujj, kanapé, takaró, plüssállatok, nadrágszáram)
- Játékdobálás. Na nem az a "békés", amikor 1-1 dolgot lebasz a földre. Át a nappalin a kockákat, formabedobókat, egyéb cuki műanyag szarokat, amikbe élmény belelépni
- Ugyanez gyümölccsel
- Rajzol, firkál. Asztalt, szekrényt, oltási kiskönyvet, padlót, könyvet. A falnak még nem ment neki, de csak idő kérdése.
- Nem csak rajzol, eszi is a ceruzát, a fogak közti rések általában kék vagy zöld színűek, mire elkapom. Az első kék kaki rám hozta a frászt, de ma már 40-es pulzussal anyázok. Szerencsére nem mérgező ceruzáink vannak.
- Most kapok pár bólogató fejet a monitor túloldaláról: gépezés, kütyü csesztetés. Pár fontos dolgot majdnem törölt a gyerek a gépről, plusz a párom is köszön a gyereknek, amint meglát egy ilyen üzenetet a csetablakban, hogy "bgh.-lkjrgi34zr7gcd".
- Kártya, és egyéb társasjátékok gyűrése, nyálazása, figurák megrágása
- TV csapkodása a játékseprűvel
- Gombnyomkodás (ezt a gyerekfétist egyszerűen nem tudom megérteni, hálát rebegek, amiért azelőtt költöztünk el a panelból, mielőtt ez kijött nála, mert kb. negyedórás mutatvány lett volna egy liftezés)
- Ajtókból kulcsok kilopkodása, annak szopogatása (hát, igen, nő a gyerek, már ezt is eléri)
- Ajtócsapkodás
- Könyvtépkedés
- Forró sütő tenyérrel csapkodása
- Könyökig matatás a wc kagylóban
- Minden letekerése. Wc papír, 100 db-os szemeteszsák, cérnák, szalagok
- Orrspray rágcsálása, nyomkodása (biztos finom, sós lehet)
- Szájban lázmérővel rohangálás (igen, azzal a lázmérővel, amivel a fenekében mérünk lázat)
- Krém evés (plusz gyakorlatilag bármi, kivéve az elé tett étel elfogyasztása)
- Ha már kaja, 2 hete nem ettem úgy, hogy ne túrtak volna bele a kajámba, vagy kunyerálták volna el minimum a felét. De megehettem az összetrutymákolt maradékot, ami ugyanaz volt, mint az enyém, csak gusztustalanabb.Legalább nem kell rágni, nem is értem, mit feszkózok.
- Kutakodás, turkálás, életveszélyes lopott tárgyakkal rohangálás
- Motorozás a kanapén
- És természetesen hiszti hiszti hiszti, mert én, a főgeci nem hagyom ezeket, lecseszem, ordibálok kócos hajjal, vörös fejjel, kidagadó érrel a homlokomon.
Ez így még nem is durva, mindenki össze tud szedni zsiványságokat a kis "tündérkéjéről" az elmúlt fél évben mondjuk. De ezen lista pontjait az én gyerekem véletlenszerű sorrendben, legalább 12x ismétli meg, mely kb. 1 délutánba sűríthető, nem viccelek, a fentiek mindegyikét képes produkálni kb. 3 órán belül. Aztán hazajön a párom és az első mondata, hogy "Úristen, kirabolták a lakást, Geri!" Holnap szerzek válóperes ügyvédet.