Imádom a töltött káposztát. 9 hónapig várom, hogy anyám végre megcsináljon karácsonykor vagy 100 darabot, hogy februárig azt együk, 1 hónapig utáljam, aztán sóvárogjak utána újabb 9 hónapot. De azalatt az 1 hónap alatt nagyon utálom, nagyon telítődök, akármennyire az egyik kedvenc kajám. Nos, a gyerek rajzfilmekkel is kb. ez a szitu.
Gyerekként volt rengeteg kedvencem, alig vártam, hogy Gergő olyan korba kerüljön, amikor már vállalhatóbb, hogy ezeket én is megnézem. Gyűjtögettem szépen, hogy mik legyenek a repertoárban, mert már korábban eldöntöttem, hogy nem nézünk akármi faszság Bebe TV-t és társait, olyanok mennek majd, amiket hajlandó vagyok én is elviselni, ha 28x is nézzük meg. Ezek alapján tiltólistás volt a Thomas, a Bogyó és Babóca, az a Dóra vagy hogy is hívják, biztos tudjátok, amelyik folyamatosan interjúztat aztán kínos csend van, és volt még pár hasonló, amivel úgy voltam, nem én fogom megismertetni a gyerekkel, mit szopassam saját magam, bőven elég lesz, amikor majd ő követeli ezt a sok szart, mert valami okoska az oviból megemlíti neki, hogy van ilyen.
Mivel már megint beteg lett a gyerek, és 40 fokos lázzal nem kéne motorral arcon pörögni, így már az előző náthánál úgy döntöttem, a TV lesz a megoldás, sokkal humánusabb, mint a másik lehetőség, miszerint beütőszöggel és szigszalaggal rögzítem a kanapéhoz. Szóval elkezdtük a meséket. Pár hét után már ott tartunk, hogy előre mondom a dialógokat, a legkülönfélébb helyeken és időkben mászik bele a fejembe egy Hakuna Matata vagy hasonló dalszöveg, és most pár napja elkezdtem Disney rajzfilmben álmodni. Amíg több évtizede még megsirattam a Bambi mutert, most ott tartok, h lőtték volna le az egész pereputtyot a picsába, akkor nem kéne még vagy fél órát nézni ezt a bárgyú szart. Mert a Bambi elképesztő bárgyú, a szinkronhang meg tesz még rá egy lapáttal. De hát, a gyerek imádja, ez meg az Oroszlánkirály a sztár, napi 1x kb. lemegy, hetek óta hallgatom, nem csoda, hogy agyfaszt kapok tőlük. Pedig ezek jó mesék. Én imádtam a Disneyket, a Tom és Jerryt, a gyalogkakukkot (bár, ott is kifogásoltam, hogy az az idióta prérifarkas még egy panaszlevelet se küldött be az Acme termékek gyártójához, sőt, rendszeresen rendelt tőlük tovább az a balfasz), stb. stb. Most viszont kiégtem. Olyan szinten szirupos cukiskodás folyik a TV-ből bele egyenesen az agyamba, hogy egy évadnyi Trónok Harca se tudná kiölni belőlem Vörös Nászostul, pedig az azért durván patakvér meg erőszak.
Konklúzió ugyanaz (miért mindig ugyanaz??) : szokni kell ezt is, mint minden mást, ez csak rosszabb lesz, amikor majd minden nap ugyanazt a mesét kell lefekvéskor elmesélni, vagy ugyanazt a 2 perces dalt kell egymásután 2 órán át hallgatni, a gyerekek ilyenek, nem unják meg, képesek egymás után 3x végignézni ugyanazt, míg te még a legjobb filmet vagy könyvet is parkoltatod vagy 1 éven át, mielőtt újráznál. És én még azt hittem a zenélő játékoknál nincsen rosszabb. De van. Főzés közben együtt mormolni egy madárral, hogy "majd kergetheted a viszketegen vihorászó ostoba dögevőket".
Persze próbálom szélesíteni a skálát, van egy csomó olyan rajzfilm, ami rég kijött, de én nem láttam, csak azok meg szarok. "Jafar szemüveget vesz" és társai. Én 10 perc után unom meg, ő negyed óra után. Lassan kifogyok a mesékből, szóval itt az ideje drukkolni nekünk, hogy hamar meggyógyuljon a gyerek, különben mindenkit lelökök a trónszirtről, megnyúzom kutyabundának, lelövöm az anyját, megszurkálom egy rokkával vagy elátkozom a picsába.
