Az elmúlt pár hétben figyeltem fel erre a jelenségre. Ez az ami valahogy mindig is ott volt, mint a hűtő alá szoruló nyálas csokidarab vastag porral beterítve, amit addig nem veszel észre, amíg le nem cseréled a frigót, aztán szégyenkezel a melósok előtt, hogy mégis hogy kerülhetett az oda. Nyilván a gyerek volt. Na, de ezt a jelenséget most fedeztem fel, és fehér fájdalomként hasított az agyamba. Aztán megint, aztán megint. És még 4x. Ez pedig nem más, mint a mamihang.

Felvázolom a lényeget, mert sokan szerintem még a hűtőnél leragadtak a fejüket vakargatva. Gyereket vállalunk, szülünk, elkezdjük nevelgetni. Azzal, hogy egy szülő gagyog, azzal már egész jól megbarátkoztam, ráadásul egyre kevesebbszer fordult elő, ahogy nőtt a gyerek. Volt egy boldog szakasz, amikor ez a béna gügyögés abbamaradt, és nem nagyon váltotta fel semmi, max az a fajta bicskanyitogatóan lassú tagolt beszéd, ahogy a BKV ellenőrök negyedszerre magyarázzák el a külföldinek, hogy "A Ke-le-ti-szté-sön-jobb-ra-van-ér-ted?-jobb-ra-a-má-so-dik-ki-já-rat...Nemértijózsibazdmeg..." Na, hát szülő is volt, aki így tolta, de ezen csak röhögtem. Na, ez a szép időszak egészen addig tartott, amíg a gyerek normálisan el nem kezdett beszélni. Nem szavakat, nem csakúgy véletlen összerakott toldalékokat, hanem konkrétan beszélgetést kezdeményez az "Ez mi?" és "Miért?" kérdésekkel. És itt kezdődik a probléma. Mert a lelkes anyuk ilyenkor egy Szabó Gyula mesélő szakon szerzett OKJ-s végzettséggel bíró stílussal, David Attenborogh szintű aprólékossággal, minden első max második szó után irritáló magasságig felvitt hangsúllyal és egy bekokainozott óvónő lelkességével tolják az okosságot a kis egyedi hópelyhecske fejébe, vattacukorral körbetekert csillámpóni hangon. Jó esetben ugyanez a nő rezzenéstelen arccal utasítja vissza a hitelkérelmedet a bankban vagy küld szopatásból a bolt másik végébe a gyerekfogkeféért, rosszabb esetben ugyanilyen irritáló az életben is, és a falat kaparod a bárgyú szuperszirupos hangjától és a mindent a lehető legrészletesebben megmagyarázó leereszkedő stílusától. Na ez az én kriptonitom. Ha meghallom, legszívesebben magzatpózba vágnám magam és zokogva követelném, hogy hagyják abba, mindent bevallok: muter, én vittem haza az aranyhörcsögöt negyedikben, nem csak úgy felmászott a 7. emeletre, tesó, én ettem meg a csokidat 8 évesen és hagytam ott egy cetlit, hogy a manók voltak. Na szóval nem tudom, vágjuk-e a lényeget, mert folyton elkalandozom, a kokain már csak ilyen...Szituációs játékkal próbálom illusztrálni, mert nincs az az isten, hogy az én hangom felkerüljön az internetre, muszáj a képzelőerőt használni:

Én így csinálom:

- Anya, mi ez?
- Hajtőemelő spray - mondom a 80-as évek alámondásos közönyös férfi hangján
- Jó.

És ezzel fasza minden, gyerek lezárja, máris tovább játssza, hogy a fogkeféje tud repülni, pipa. Kapott egy választ, hál' isten még nem feszegeti tovább. Majd fél év múlva.

Az idegesítő mami:

- Anya, mi ez? 
- Ezt csillagom, hajtőemelő spraynek hívjáááák *irritáló magasságig felvitt hangsúly*, amit anya a hajára teeeesz *irritáló magasságig felvitt hangsúly*, hogy szépen álljon neki a hajaaaa, *irritáló magasságig felvitt hangsúly*, és ne legyen szopott gombóc fejeeeee *irritáló magasságig felvitt hangsúly* (soha nincs mondat végi pont).
- .....

 Na, minden ilyen postán, boltban, utcán, buszon véletlen kihallgatott "beszélgetés" után 10 pontot zuhan az IQ-m. Én viszont szeretném az alkoholra bízni az agysejtrombolást, nem holmi utcai Égből pottyant önkéntes Levente Péternékre. Eleve sose értettem miért kell a gyerekkel úgy beszélni, mint egy debillel. Miért kell ráönteni a cukormázat minden mondatra, ráfújni a tejszínhabot és rátolni egy liter szirupot. Nem, a gyerek az gyerek. Pont. Nem értem miért kell ezt így nyomni, miért kell a gyerek mellé árukapcsolni a bárgyúságot. Nekem ez nem megy. Kikerültük a pocaklakózást, gügyögést, mondókázást, gyerekdalokat, Almaegyüttest, Bogyó és Babócát, Thomast, Dorát, mert felállt tőlük a hátamon a szőr, és még ha a gyereknek tetszene is - ami tuti, mert ez a sok szar rosszabb mint a heroin, ezek a kis hülyék meg azonnal rákapnak -, egyszerűen nem tudnám hitelesen tolni. Nem én vagyok Dora. Nem én vagyok a "mavanaszülinapom", nem én vagyok a .....na itt most közjáték: kerestem volna ide a google-n valami bárgyú mondókát hasonlatnak (mert kurvára nem tudok), és ilyenek jöttek szembe velem, hogy "manóprogram" meg hogy "tündéri mondókák", mindegyik mondóka közé egy piros szívecske behelyezve...Nnna, ilyen kúrvára nem vagyok.

Jó, én meg a Psota Irén Hangképző Szakközépbe jártam és viszkivel edzettem a torkomat, pusztán idő kérdése, hogy én legyek a Szántó Öcsi bácsi hangjának női megtestesítője, és ha megpróbálnám ezzel a hanggal ezt a stílust lehozni, max valami perverz banyának néznének, aki a mézeskalács házikójába akarja csalogatni a kölyköket, szóval nem teszem, mindenkinek jobb így. Na nem mintha valami lelketlen szörnyeteg lennék - amúgy igen, de a gyerekkel nem-, tudok én is kedvesen hozzászólni és mesélni is, csak azért megmaradok a realitások talaján, az én utam nem szivárvánnyal van kikövezve.

És ez eddig oké is. Én nem teszem, van önkritikám. A többi miért teszi? Miért kell úgy beszélni egy 4 évessel, mint egy debillel? Miért kell mindezt olyan hangosan, hogy a posta másik felén is halljam, hogy egy kibaszott mintaanya vagy? Nyilván én elbasztam, szaranya vagyok, mert nem figyelek ilyen részletekre és úgy válaszolok a gyereknek, ha elesik a biciklivel, hogy "Mert balfasz vagy, fiam, kell neked egy kézzel bringázni", ahelyett, hogy jól hallhatóan, negédesen letoljak egy előadást a bibikről és a biciklikről, de kérlek, mondjátok, hogy ez nem csak engem idegesít!!