Szuperanyu- Kitalált, meseszerű lény, aki minimum 6 karral rendelkezik, mindenre tudja a megoldást, mindig jól értesült, tökéletes a gyereke, süti szaga van, szexi házi tündér, aki a nap végén is egy vadmacska a hálószobában, és mindezt örömmel, mosollyal az arcán teszi minden nap 7/24-ben.

A nő, akit utálunk. A nő, akit irigykedve nézünk, hogy mégis hogy a picsába csinálja. A nő, akiből csak pillanatokat látunk, és mindig akkor, amikor nem kéne. Mindig akkor jelenik meg, amikor a mi önbizalmunk a béka segge alatt van.

Amikor mi hullafáradtan rázzuk a síró gyerek felett a játékot az orvosi váróban, hogy lefoglaljuk, ő lelkesen ismétli el negyvenhatszor, hogy „Ügyes vagy!” az angyalian játszó gyereknek. Amikor a miénk órák óta baszik elaludni, és már a babakocsi sem megoldás, jön, és közli, hogy lassan fel kéne ébresztenie az övét, mert már 3 órája alszik egyhuzamban. Amikor mi a szennyesből rángatunk elő egy „annyira nem gáz” felsőt, sapkát húzunk a mosatlan hajunkra és takargatjuk a felemás zokninkat, amit csak a rendelőben veszünk észre, akkor ő megjelenik frissen, jó illatúan, dögösen. Amikor mi fél év után kínkeservesen próbáljuk leadni a szülés utáni túlsúlyt, akkor ő 2 héttel a szülés után megjelenik 50 kilósan két olyan brutál mellel, és feszes seggel, amit még te is megtaperolnál. Amikor te egy zsúrra megpróbálsz összehozni egy mirelit sütit, amit ráadásul még el is égetsz, mert a gyereked pont akkor szorul be a fotel alá, addig a házigazda szuperanyu összedob egy 3 fogásos menüt, külön a gyerekeknek, külön a felnőtteknek, 4 féle sütit, és házi limonádét, mindezt tökéletes öltözékben, frissen, fitten. Te befutsz 1 óra késéssel, ő mindig 5 perccel korábban ér oda mindenhova. Szuperanyu terasza tisztább, mint a te hálószobád.És tuti, hogy nem is ragad. Ami neked probléma, az neki kihívás.

Persze, rohadt idegesítő a tökéletessége, de mindig csak a felszínt kapargatjuk, mert baromira nem tudjuk, mi van a háttérben.

A váróban játszó angyali gyereknek lehet, hogy csak jobb napja van, muter meg lehet, hogy a 2. Xanaxon van túl. A babakocsiban 3 órát lealvó gyerek lehet, hogy egy kiállhatatlan kis fúria, amikor ébren van. A szennyesből kirángatott ruhát lehet, hogy egy másik anyuka irigykedve nézi, hogy milyen jól áll neked, és neki fel se tűnt, hogy felemás zokni van a lábadon, mert rajta nincs is egyáltalán. Az 50 kilós vékony anyukának lehet, hogy hasfájós a gyereke, és nem ehet semmit, vagy ideje sincs rá, és egy csontkollekciónak érzi magát. Irigykedve méregeti azokat, akiken van annyi plusz, hogy gond nélkül szoptathassanak, és közben kinézi a kekszet a kezükből. A tökéletes zsúr és ebéd előtt nem láttad, ahogy szuperanyu gyereke üvölt az etetőszékben, miközben az kócos hajjal veszi fel a földről „utoljára” azt a rohadt merőkanalat, csak fogja már be. Lehet, hogy anya csak azért ér oda mindenhova 5 perccel korábban, mert már nem bír otthon a gyerekével. A terasz meg azért olyan tiszta, mert mielőtt odaszóltatok, hogy jöttök, lóhalálában felmosott, és oda tessékelt ki titeket, hogy ne lássátok a lakás többi részét. Nem tudjuk. Csak annyit látunk, hogy ő, a kölyök, és a közvetlen környezete ott akkor tökéletes. Legalábbis hozzánk képest biztosan.

És észre se veszed, de néha te vagy a szuperanyu. Mikor más pont téged irigyel az adott pillanatban, hogy milyen jól megérteted magad a gyerekkel, te meg csak tippelgetsz, és bejön. Hogy a te gyereked milyen nyugodt, és milyen jól elvan. Nem látja a többi napot, amikor egy kis dög. Hogy 5 perc alatt elaludt. Persze, mert kimerült attól, hogy szétszedte a lakást. Milyen jó, hogy ilyen eleven és csibész. Persze, kb 10 percig, mert utána az őrületbe kerget. Mindenki irigyel valamit a másiktól, mindenkinek van egy olyan érzékeny pontja, amivel ki lehet billenteni a békés egyensúlyából.

Más szerint te vagy dögös, te vagy összeszedett, te csinálod jól, és te vagy a gyűlölt szuperanyu, mikor te tudod, hogy nem vagy az, és nem is tudsz az lenni soha. De miért kéne annak lenni? A szuperanyu, akit elképzelünk, igazából egy képmutató kitalált személy, aki soha nem törik meg, soha nem érik kudarcok, soha nem dühös, soha nem elkeseredett, soha nem kiabál rá a gyerekre, mindent megold, naponta csinál házi sütit, és minden pillanatban tökéletesen áll a haja. Egy lelketlen robot. Tényleg ilyenek akarunk lenni? Vagy elfogadjuk, hogy néha elbasszuk. Néha dühösek vagyunk. Néha kétségbeesettek vagyunk. Néha nem találunk megoldást. Néha kiabálunk. Néha sírunk. Néha nem bírunk a gyerekkel. Attól, hogy ezt belátjuk, nem leszünk szar anyák. Nem kell szégyellni, ha valami nem megy, és mosolyogva, képmutatóan előadni, hogy minden oké, amikor nem az. Merjünk néha esetlen halandók lenni.