Döglős hétvégét terveztünk. Egyrészt, mert ketten betegek vagyunk a gyerekkel, az apját meg nem kellett nagyon győzködni az itthon maradásról, másrészt, mert eső van, ha még nem néztetek volna ki az ablakon, vagy nem láttátok volna a facebookon mintegy 42000x kiposztolva.
Gyerek már jobban van, persze 38.9-nél is ugyanúgy kiabálva száguldozik a kismotoron, de mostanra szinte 100%-os lett. 1 hete van bezárva itthon, néha kis teraszozás volt megengedett, szóval baromira igényli az ingereket, már odáig eljutott, hogy ki tudja nyitni a terasz ajtót szó és hang nélkül és szökik ki a szakadó esőben zokniban, hogy a kinti pálma földjébe vesse magát arccal előre.
Hétköznap nagyszülők vigyáztak rá, meg a párom, akkor az ő bajuk volt, de hétvégére már az én melóm lett a gyerek szórakoztatása. A gond az, hogy én nyertem meg a hardcore időszakot, mert hét elején még nagyon szépen elvan a gyerek egy fagyöngyös golyóvezető izével fél órán át csendben, de ahogy telik az idő, úgy kell egyre a mozgás, az inger, és a 6. napon már nem lehet vele olvasni, építőkockázni meg más ücsörgős játékot nyomatni, mert leszarja 2 perc után. Na, akkor mit is tegyünk? Az tuti, hogy nem nézem meg 312654653szorra az Oroszlánkirályt, így is volt, hogy melóban a Hakuna Matata-t dúdolgattam, elég volt. Sőt, már a gyereket se köti le a TV, egész héten nézte, hát beteg, nekem ne mozogjon (persze ő ezt pont leszarta, néha leragadt 1-1 résznél, aztán száguldott tovább). Rajzolás is kilőve, semmi kedvem hozzá görnyedni és activitys pálcikaemberekről azt állítani, hogy ez most anya meg apa. Gyerek már nagyon nem bír magával, nyüszög, hisztizik, nadrágomat cibálja, mi legyen? Bontsuk meg egy szülinapi ajándékát, úgyse fogja számon tartani, fel se fogja még. Oké, hozzuk fel a hintalovat, jó lesz az. Jó is volt, legalább negyedórán át lekötötte, aztán fejre állította és rámászott. Le is esett. Hintaló over. Autózzunk. Anya rámpát csinál a kanapéról, de fasza lesz azon letologatni a kocsikat. Az elején még ez is működött, csak aztán vissza kellett volna vinni a legurult járgányokat, azt meg már nehogy már ő. Mutogat, utasít, nadrágot rángat, h anya húzzál már értük. 2 éves gyerek csicskáztat, eszem megáll. Aztán amikor besztrájkoltam, hogy nem, akkor elkezdett hason csúszdázni a deszkán. Az tartott további 8 percig.
A gyerek azt nem hagyta, hogy kiguglizzam, hogy miazanyámat csinál más szar időben bent, mert már cibálta a pólómat, hogy húzzak játszani, persze ötletet ő sem adott, tőlem várta, hogy kitaláljak már megint valami szupiságot. Az internet nem segített, minden benti játék nagyobbaknak van, célbadobósdi, ugróiskola meg gyurmázás messze van még, nekünk instant megoldás kell azonnal, lehetőleg fárasztó, hogy átaludja a délutánt.
Szóval behajítottam a nagyágyba, megsoroztam párnákkal, kicsit dobáltam, meggyűrtem, ahogy szoktuk. Ezt a gyerek imádja. Én is bírom, fasza kis játék, végig kacagja, csibészkedi meg minden. Csak kell hozzá állóképesség. 20 perc után fuldoklom (betegen elég volt 10 perc is), de ő még bírja, nyomja, lökdös, rángat, hogy anya, ne dögöljél már az ágyon, amikor engem is dobálhatnál. Időkérés nincs, ez nem az a meccs, a cseréim ráadásul nincsenek sehol, egyik főz, másik tanul, én tolom végig szó szerint kifulladásig. Megment az ebéd, utána alvás, végre feltöltődhetek. Persze ez a kismajom is töltődik ezerrel, készül a délutáni műszakra, amit nem is tudom még, hogyan fogok lemedzselni, talán megálmodom. Rutinos szülőktől kérdezem: Unatkozó 2 éves örökmozgó, állandóan rohangáló gyereket hogy az anyámba lehet bent lekötni?
Update: Most, hogy jól kipanaszkodtam magam, ez a kis ördög nekiállt angyalian játszani az autóival. Troll ez a gyerek, én mondom.
