Vicces ez a címbéli többes szám, mikor már az elindulás előtt is azzal hakniztam annak, aki megkérdezte, hogy megyünk-e nyaralni, hogy "nem, nyaralni csak a gyerek megy, mi ugyanúgy szopunk, csak nem a 4 fal között, hanem a medence partján". Amikor megérkeztünk, a gyerek kiabálva végigrohangálta a szobát, összefogdosott mindent, és kapásból -szerintem- szétcseszte a széfet. Röhögve mondtam a páromnak, hogy, "na, legközelebb vasárnap szexelünk". Mire ő azt válaszolta, hogy, "Ha addig még egyáltalán együtt leszünk." Elkapta a lényeget, valóban, itt edzeni kell a lelket, most, mert tényleg a medence partján fogunk szopni.
És ez tökéletesen így is történt. A cikk végén nem lesz varázslatos happy end és hirtelen, semmiből jövő csoda vagy hős lovag, aki megment, nincs varázsfű (najó, lenne, de az illegális), nincs ráolvasó ige meg csodalötty. Szopás. Na, az van. Dackorszakos gyerekkel egy teljes napos program is kihívás. Mi meg vakmerő barmok vagyunk, bevállaltunk egyből ötöt. Lehet jönni a cukiskodással, hogy jaaajjnemonddmááártökjóólellehetlenni meg tökjóegyüttacsalád. Nem, nem tökjó. Vannak tökjó pillanatok, amikor párás tekintettel nézed, ahogy a gyereked félórája eteti a hattyúkat a neki vett keksszel, de leszarod, még így is olcsóbb, mint a zoo csemege, meg legalább elvan. 5 percenként felugrassz, mert olyan lelkes, hogy mindjárt beleesik a tóba, de amúgy elvan, fasza, elhiszed, hogy ez jó és működik. Nem csak a hattyúknál. A strandnál, a játszótérnél, a sétáknál az akármifaszomnál, ez fasza, ez bejön a gyereknek, húdekirály, megoldódott minden. Ja, csak 1,5 óra szobrozás vagy vízben szarrá ázás után azért már mennél. Az etetős keksz elfogy, a játszótér unalmas és kurvára a napon van a 40.000 fokos csúszda és hinta, a vízben meg már lila a szája a kölyöknek. Lépni kell. Főgecinek kell lenned egy dacos gyereknél. Nyeljünk egyet, köpjük ki a rágót, itt szopni fogunk.
Az a baj, hogy én a befeszülős muter vagyok. Utálom magam ilyenkor, mert amikor nem komfortzónán belül mozgok a gyerekkel (otthon, játszótéren, ismerősöknél, egyéb ismerős vagy gyerekbiztos helyen), akkor megkattanok, és semmi se jó, a párom azon röhög, hogy lazább nálam ilyenkor, én meg puffogok, hogy ahelyett, hogy röhögne, akár be is segíthetne. És ilyenkor minden szar. Az egész nap. A gyerek hisztis, a jegeskávé langyos, a szemceruza olvad, az a kurva felhő meg útban van. Gyerek persze full energiabomba, nem ül meg egy helyen egy percre sem, rendelni se tudunk, faszomelegemvan. Semmi ülős játék nincs nálunk, csak labda meg autó. Ez a gyerek nem is tud ülve játszani...hogyapicsábafogunkenni...Jön a hősünk, középkorú pincérnő személyében, már mosolyogva hoz egy kifestőt meg egy rahedli ceruzát. Ránk néz, minden benne van az ő és a mi tekintetünkben, mosolyog egyet, leteszi a ceruzákat egy "Fújjanak egyet!" mondattal. Imádom. Kell. Magammal akarom vinni. Gyerek 1,5 órát csendben elücsörgött. Persze miután végeztük, azonnal vettünk egy füzetet meg egy csomag színes tollat, hurrá, iskolakezdés van, a sarki Pennyben meg voltak ilyenek. Persze anyázva, hogy ez miért nem jutott előbb az eszünkbe, tök evidens. Ezek után össze lettünk nőve a rajzolós szettel, előbb tettük be a táskába, mint a pelenkát.
Szóval lényeg a lényeg, az első 2 nap botrány volt. Persze voltak szép pillanatok, meg is lettek gyorsan örökítve, kb. így: "Gyorsan fotózd le, mert megyünk, és be fog hisztizni, hogy maradni akar." És hasonlók. Sok jó pillanat, amiben elhitette velünk a gyerek, hogy fasza lesz ez, de aztán a végén csak nem jött össze.
Gyerekkel így még nem nyaraltunk. A 3 nap Balcsi, amikor 3 hónapos volt nem ér. Nem volt meg a rutin, nem volt semmink, csak az otthoni 2 év. Mindent akartam, de azt legalább görcsösen. Azt is, hogy a gyerek jól érezze magát, meg azt is, hogy mi azt csináljuk, amit akarunk, mert előtte azt csinálhattuk. És a nyaralás alatt szembesültem vele, hogy ezt nem lehet így. Sóvárogva néztem a plázson nyugágyon fetrengő tizenéveseket, ahogy szürcsölgetik a koktélokat, úristen, de jó lenne így királykodni. Nyeltem egy nagyot, és löktem egyet a hintán. Aztán mégegyet. És még vagy 72354364-t mire megunta. A vízben a semmiből elkezdtünk "apával" egymást fröcskölgetni, röhögni, és amikor megláttam a csibész fényt a tekintetében, átfutott az agyamon, mekkora őrült, birkózós-csókolózós mókát tudnánk ebből összehozni. De hát a legutolsó őrült, birkózós-csókolózós mókánk ott lebeg a vízen egy úszógumiban, rá kell figyelni, mert el kell vele hitetni, hogy ez a lubickolás mekkora jó dolog, úgy, hogy kb mozdulatlanul, passzívan vesz részt az egészben. Aztán megvilágosodtam. Családos nyaralás. Ez az, ami. Nem rólam szól. Meg kell találni azt a szűk keresztmetszetet, ami nem a Petőfi sétány szétzúzásáról és arconpörgésről szól, de nem is Alma együttes koncert. Olyat, ami mindenkinek jó, mindenki jól érzi magát, vagy legalábbis nem akar magzat pózban a fürdőkádban nyöszörögni tőle. Meg kell tanulni gyerekkel nyaralni. Ezt nem könyvekből, brit tudósos cikkekből meg ezerféle tanácsadó észosztásából fogjuk leszűrni, hanem tapasztalatból. Kell 2 nap, mire felengedsz, a gyerek is szokja a dolgokat, új hely, új rendszer. Fel kell találnod magad, vészhelyzetekre gondolni és ami még fontosabb, ezt a befeszülést elfelejteni a picsába.
Az elején még le se ért a limonádé első kortya a torkodon, de már merev arccal nézel körbe. mert a gyerek megint hangos, megint rinyál, összefirkálja az asztalt és leönti az innivalóját, csuparagacsminden úristenjézusmilesz. De a 2. pálinka után már kiafasztérdekel. Gondolom az 5. után már eljutottunk volna a párommal az "énszeretemagergőszivemetalegjobban" "nemigazmerénmégölnékisérte" galuskás párbeszédig, nem tettük, kettőnél megálltunk, félünk mi a gyámügytől, az meg Szauron szemével lát minket mindenhol.
De a lényeg a szarokbelenyaralok hozzáállás. Mert mindenhol láttunk mi családi balhékat: sírós gyerek, veszekedő testvérpár, kurvaanyázós apa-anya szájkarate lehetőleg nagy tömegben, mindenki előtt (na, ez a legalja, ehhez azért még sokat kellene lefelé mennünk, hogy eljussunk idáig - persze nem tervezzük). Ha van egy kis idő felnézni a müzlis tál felől, és kicsit másokra figyelni, rájövünk, hogy basszus, MINDENKI így tolja. A 3. nap után tűnt fel, hogy kurvasok gyerekes van a hotelben (csak mi kint ettünk, és nem láttuk őket), és az összes szülő kivétel nélkül szív, anyázik és ugyanúgy hangosan elkezdi-halkabbra veszi-majd elharapja a kurvaanyádatédeslányom-at, ahogy mi. És nem csak a honfitársak vannak így ezzel, egy német (vagy holland?) apu úgy rászólt az utcán a gyerekére, hogy a párom azt mondta, nem tudja, mit jelent ez, de még ő is szót fogadna.Ugyanolyan, ha nem nagyobb mocsok van mások asztala alatt. Elkapsz egy "Nézd, az a kisfiú milyen szépen eszik" mondatot, a melled dagad a büszkeségtől, mert ezt a te gyerekedre mondták (jó, olcsó trükk, én is használom, de akkor is). A strandon látod, hogy milyen alap bakikat követnek el más szülők, amikor egy szál fürdőnadrágban teszik a tűzforró csúszdára a gyereket egy fénykép kedvéért, vagy nyomnak a kezébe okostelefont, hogy játsszon reggeli közben. Most már felemeled a fejed. Most már kihúzod magad. Most már büszke vagy a gyerekre és élvezed a nyaralást (vagy ami maradt belőle), mert nem te vagy egyedül, aki szív, nem a tiéd hisztizik kizárólag, és nem a tiéd az egyetlen, aki hirtelen elfelejtett kanállal enni és kézzel túr bele a tejbegrízbe. Nem veled baszik ki a sors, nem csak te vagy, aki küzd az elemekkel, nem teellened van az egész világ, mert az a paraszt nem tud vezetni és nem látja a zebrát.
Igen, foltos minden ruhánk. Igen, leszakad a karunk, mert sokszor kellett vinni a gyereket, ez az ára, hogy ne kelljen babakocsit is bepréselni a csomagtartóba. Igen, lövésünk sincs, mitől, de valamitől ragad a papucsunk. A fél fülünkre nem hallunk, és fáradtabbak vagyunk, mint amikor elindultunk. De pár év múlva, amikor visszaemlékezünk erre a nyaralásra, nem a szopás marad meg, még ha az is volt, nem a hisztik és nem a bénázások, a harcok és kudarcok, hanem az, hogy a gyerek úgy kacagott a vízben, hogy az egész Balaton belezengett. Hogy csak és kizárólag apával akart menni. Aztán csak és kizárólag anyával. Az, hogy büszkén nézed, ahogy a gyereked csak a jó csajokat csekkolja. Az, amikor éjjel megmutatod neki a csillagokat, és annyira tetszik neki, hogy 5 percenként tátott szájjal felnéz és mutogatja, neked, hogy ott vannak. Szóval kurvajó lesz a vége, csak bele kell jönni. Ha a második nap után jöttünk volna haza, nem lett volna ilyen szép. Idő kell hozzá, hogy belerázódjunk, szokjuk egymást és ráhangolódjunk a másikra. És amint a gyerek is érzi, hogy nem vagy egy kattant, feszült kretén, ő is felenged, már nem balhézik annyit és együttműködőbbé válik. Kell a lazaság, kell az engedékenység, hisz ő is szabadságon van, ő is nyaral, nem kell vigyázzban ülnie némán. Kiáltson, kacagjon, rosszalkodjon, csináljon hülyét magából. Te meg kiálts, kacagj, rosszalkodj, csinálj hülyét magadból vele.
