Vannak olyan szavak, amikkel ki lehet kergetni a világból, próbálok menekülni előlük, de folyamatosan beléjük botlok, mert az anyukák meg folyton használják őket. És most még vagyok annyira mazochista, hogy le is írom. Íme a számomra 10 legirritálóbb. A cukimuki anyuka hangot meg tessék odaképzelni mellé.

Pocaklakó- még ki se bújt a gyerek, de már becézzük. Szerintem ez a legdurvább, és nem tudom, miért terjedt el ennyire. Akik ismernek, folyamatosan direkt pocaklakózták a gyereket, hogy az őrületbe kergessenek. Ennek válaszlépéseként elkezdtük buckalakózni.

Babóca- Ha már kinn van, akkor már babóca lesz a pocaklakóból. Nem jobb ez sem. Nekem meg van pofám kőszívű anyaként "gyerek"-nek hívni.

Kispapa – Ó istenem, ezt muszáj?

Kaka- ha csak leírom is érzem, ahogy tűkkel szurkálják a gerincemet. A legidegesítőbb szó a szarra. Ennél csak azt utálom jobban, ha igeként használják, a „bekakált”-tól egyenesen rosszul leszek. Inkább csikorgassanak egy krétát a táblán, azt jobban elviselem.

Tejci- Nem értem, hogy ez miért van, a becézéseknek általában az a lényege, hogy rövidítsünk egy szón, de a tejnél tök felesleges. Ráadásul minek becézzük a tejet??

Szopizik- Jó, nyilván nem azt mondja az ember, h szopik, mert az túl durva és könnyen félreérthető (párom végigröhögte a szülésfelkészítőt ahányszor elhangzottak a „szoptatás”, „ szopik” szavak, a végére már lilára rúgtam a bokáját), de a szopizás se jobb. Eszik.

Cicizik- A szopival kézen fogva jár a cici nyelvtanilag megerőszakolt ige alakja is, és extrán kellemetlennek érzem, amikor egy vadidegen kérdezi meg tőlem, hogy „És cicizik?” Lehet, hogy velem van a baj, de ez nekem már túl bizalmaskodó, ettől a szótól egyből bevillan 2 nagy mell, az enyém meg ne legyen már beszédtéma.

72 hónapos- 1 év után a védőnőn és a gyerekorvoson kívül senkit nem érdekel, hány hónapos a gyerek. Senki se fogja kimatekozni, nem értem, egy 2 évest miért kell 24 hónaposnak mondani. Én már a terhességi heteknél kivoltam, a 20. hét után már nem is tudtam követni, hogy hol tartok.

3 hónaposOM- meg 6 hetesEM, meg 2 évesEM. Nem tudom, miért, zavar ez a birtoklás. Mintha amúgy nem tudnám, hogy az övé a gyerek.

EttÜNK, alcsizTUNK, bekakálTUNK (csak hogy halmozzam az élvezeteket)- sose értettem a többes számot. Mindig visszakérdeztem, hogy „Te is?” Aztán valamiért egy időre én is rászoktam, - mert ezek a szarok rád ragadnak, ha akarod, ha nem- és minden alkalommal, amikor kimondtam, gondolatban kiosztottam egy pofont magamnak, ez segített a leszokásban.