Sokáig filóztam a címen, mert eszembe jutott pár Stephen King könyv (Tortúra, Halálsoron, Setét torony), de igazából egyik sem hozza vissza azt a rettegést, amit a Hajógyári sziget óriáscsúszda parkjában átéltem. Mondjuk életben vagyok, és egyik ujjamat sem vágták le, szóval lehet, hogy kicsit túlreagálom, de akkor is, én parás vagyok, kormány mögé se ülök, amióta van jogsim, de hiszem, hogy mindenkinek jobb ez így.
Az úgy volt, hogy anya, a zseni kitalálta, hogy ilyen csodás napsütötte tavaszi napon csinájjunkmárvalamit, fasznak van kedve takarítani. A Margitszigetet feltúrták, Hajógyári egy köpésre, ott nincs valami játszótér meg csúszdák? De. Akkor hajrá. Megjegyzem, sose járok ki, csak amikor Sziget van, furcsa is volt tök csupaszon, nem dübörög a mellkasom a basszustól és túl normálisak az emberek, sehol egy beöltözött kukában ugráló idióta, nincs viszkikóla, szarezígy, de ez van, gyerekkel vagyunk, ez más kategória, nem fogunk embert ölni a szemünkkel, mert meglöknek és kilöttyen a sör, ugyan már, hisz itt sör sincs... Csúszda viszont annál inkább, nem is tudom, hova rejtik ezt a fesztivál alatt, sose gondoltam bele, de idén ha isten és a line up is úgy akarja, kiderítem.
Na, szóval csúszdák...Ezek szemetek, mert hirtelen tűnnek elő, a fák mögül. Azt hiszed, egy tündibündi játszótérre jössz, de aztán meglátod, és beleszédülsz. Amúgy elvagyok én a csúszdákkal, a víziparkokat egyenesen imádom. Persze ott se megyek ilyen fantázianevűekbe bele, hogy kamikaze meg tornádó, én a kis kaland meg a lusta patakos vagyok, az én ingerküszöbömet már ez lazán átbassza, nem kell nekem nullgravitáció meg faszom, a zárt csúszdáknak meg már a látványától is rosszul vagyok, nem látok, beszorulok, otthalokmegmirekivágnak. Szóval no way. A játszón persze az állam nem tudott a földig gurulni, észbe se kaptam, gyerek már mászik fel. Nem, nem akar bemelegíteni a junior csúszdán. Pedig nekem az a legszimpatikusabb. Az a legkisebb, anya állhatna lent, amíg ő fel-le rohangál. Szép is lenne. De hát erre vannak kitalálva az apukák, csússzanak együtt, gondoltam. Gebasz van, apa nem fér be a csúszdába. Na nem széltébe (azokat a poénokat én már úgyis ellőttem), frankón lestukkolja a tetejét, szóval gyerek lejön EGYEDÜL. Nem tudtuk lekommunikálni, be is szartam, amikor láttam egy másodperc törtrészében csak a gyerekem érkezését. Szívrohamok száma: 1. Apa nem fér be, gyerek 3 évesen a 6-15-ös korhatáros csúszdán mégegyszer tuti nem jön le egyedül. Nyilván nem leszek boszorkány, nem megyünk haza 10 perc után vert seregként hisztiző gyerekkel a vállunkon. Szóval anya összekapja magát, tököt növeszt és lecsúszik a kurva zárt csúszdákon amíg a gyerek meg nem unja. Fent csak apukák (azok hogy fértek be, baszki) meg én. Irigykedve néztem lefelé a többi anyura, mennyivel könnyebb lenne aggódva összepréselt szájjal és ráncolt szemöldökkel felfelé nézni, hogy mikor jön a gyerek, közben tolni az üdítőt és ülni az árnyékban. Persze eljön majd ez az idő is, pár év és egyedül fogja ezeket tolni, amíg én sutyiban sörözök a padon, de addig meg milyen szívtelen szörnyeteg lennék, ha nem hagynám a csorgó nyállal a csúszdák felé rángató gyerekemnek, hogy beszálljon a buliba. Szóval megindulunk felfelé, közben nézegetem a halálcsúszdát, itt végem lesz baszki. Lenézek. Kurvameredekbaszki. Szívrohamok száma: 2. Gyerek már ül be, úgy ugrom utána, hogy le ne merészeljen menni egyedül, mert akkor meg azért halok meg. Oké, megindulunk, folyamatosan fékezek a tornacipőmmel, alig érünk le, ez így nem lesz jó, még én sem élvezem, így meg aztán tényleg megakadunk, plusz tönkrevágom a cipőt is. Következő körnél baszni rá, zúgjon a hajrá lilák, meg zúgjon anya. Nem fogok hazudni. Az első 3 méter után égnek állt a hajam. A következő 3 méter után ki is hullott. Kifutott a vér belőlem mindenhonnan, ha tudnék sikítani már megtettem volna, inkább a néma túlélésre játszottam. Robbanásszerűen megérkeztünk, párom csak néz, gyerek kacag én meg hullaszínben kecmergek fel a földről. Szívrohamok száma méterenként 8 db. Újra. Újra??? Megafaszomathülyevagy? De a gyerek már félúton van, jobb ha összeszedem magam és utánamegyek. Kótyagosan nekiindulok, közben folyamatosan azon filózva, hogy mégis miért csinálom ezt. Persze, gyerekről van szó, lemondások, kompromisszumok, a kölyök előtérbe helyezése és egyéb faszságok. Csakhogy ez nekem eddig úgy jött le, hogy Verdákat 8x pörgetjük le egy héten. Vagy hogy 2 órát ülök a játszótéren minden csúszást egy "ügyeeeesvaaagy"-gyal nyugtázva. Vagy hogy elalszom a bábszínházon. Alma együttes a punk koncert helyett és Thomas kiállítás a Tattoo Expo helyett. Fasz gondolta volna, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, nem vidámparkoztunk, nem kalandparkoztunk sosem, el se jutott az agyamig, hogy anyának vagánynak és tökösnek is kell lennie néha, mert van, hogy apa nincs kéznél vagy nem fér be egy kurva csúszdába, hogy birkamód helyettem csinálja ezeket a dolgokat.
De persze csinálom, megyünk tovább, végülis egyszer túléltük, a gyerek hajthatatlan, tiszta energiabomba, pörgeti ezerrel, alig tudok lépést tartani vele, naná hogy, ő négykézláb megy fel, míg én csak a két lábamat használom. Szóval lecsúsztunk újra, újra és újra, persze már némi fékezéssel trükközve, azért nem szeretnék 30 éves koromra megőszülni. De baszki rá kellett jönnöm, hogy még csak most kezdődik az igazi lejtő, az a nullgravitációs kamikaze mutatvány, és ha a gyerek ugrani akar, anyának ugrania kell vele együtt.
UPDATE: most jöttem rá, hogy bármelyik Stephen King regény cím jobb lett volna az "Anya bevállalós"-nál...Hát mindegy, aki pornóra számított, rábaszott.
