Összehoztam nyárzárásként egy fasza kis balesetet, nem részletezem, nem úgy érkeztem gyerekkel a vízicsúszdáról, ahogy szerettem volna, és azóta kb. derékszögben megy a közlekedés. Néha jobb, néha rosszabb, de úgy 2 hete szopok ezzel.

Hagyjuk most a poénokat, a jóindulatú haveroktól megkaptam az összeset, kár próbálkozni, mind meg volt. Amellett a megalázó gyorsulási verseny mellett is menjünk el, amit egy bottal járó nénivel vívtam meg a zebránál, túlságosan fáj még a vereség. Mindeközben mindenkinek elkezdett Dr.-rel kezdődni a neve és tanácsokat osztogatni, lett hirtelen 4 anyám, akik folyton orvoshoz zavartak és lebasztak, mert nem kenegetem meg mit hősködök. Pár órás SZTK padon ücsörgés után megkaptam a diagnózist, "pihentesse, kenegesse, gyógyszertárban van rá krém". Köszbazdmeg, ezt mondta mind a 4 anyám is.

Nem elég, hogy a kenegetésben nem hiszek, de legalább el is felejtem, mert hiába döglött be a derekam, az élet megy tovább, ovi, meló, háztartás. Nem is tudom, van-e olyan dolgozó anya, aki 2 hétig ténylegesen tudja pihentetni a hátát. Náthásan, betegen elvan az ember, alig van tudatánál, és egy jó alvás tényleg tud segíteni, és látja a végét. De ez a szar úgy tesz magatehetetlenné, hogy teljes tudatában vagy, nem fáj a fejed, nincs tele takonnyal, hogy ne láss tőle, nem vagy begyógyszerezve, tiszta vagy, és tiszta fejjel anyázol, hogy a kurva bugyidat nem tudod felhúzni egyedül, a párod a fürdőben várja, hogy lezuhanyozz, hogy kisegíthessen, a lakás olyan, amilyen, a gyerek nem érti, hogy miért nem tudok focizni, birkózni, fogózni vagy egyszerűen csak leülni mellé a szőnyegre játszani, mert anya háta fáj. 2 hete ezt a választ kapja, és megszakad a szívem, amiért egyszerűen nem megy. Nem megy, mert ott maradok baszki. Itt ez a kurva tehetetlenség, a cirkuszigazgató a kispadra került, mert a zokniját se tudja egyedül felvenni és minden tüsszentés előtt elmormol egy imát, hogy "baszkibaszkibaszkiléccinefájjonúgyahogyképzelem". És az alap dolgokat leteszed, nincs mit tenni, nem főzöl, csak söprögetsz, és csak ahol eléred, a kötelező házimunkát lepasszolod, de hát a párod dolgozik, te ugyanúgy viszed oviba a gyereket, meccselsz vele, hogy ne bringával, mert az életben nem éred utol, ha megindul, és ne legyen baj. Mész érte, ma nincs jáccó, nincs az az isten, hogy azon a kurva padon ücsörögjél, a melóban el vagy havazva, és csak azt várod, hogy hazaérjen a párod, mert végre cselekvőképes ember is van a gyerek mellett, és mert behozza az üdítődet, amint kint hagytál 2 órája, de baszol megmozdulni, mert végre jó, most nem fáj. Utálod, hogy minden szarért szívességet kell kérned, mert nálad fogy el a wc papír, és a tekercseket a felső polcon tárolod, szóval kikiabálsz, hogy valaki segítsen már. Közben persze kurvára nem pihenteted a hátad, hát ovi van, új szezon, a gyereknek ruha kell, cipő kell, enni kell, menni kell, te meg pihensz a 20 perces utakon a kocsiban. A gyerek megborul, sír, felemeled. Mert egy barom vagy, eszedbe se jut, hogy az 17 kiló, de leszarod, kurva ösztönök. Persze reccsensz, amit jó 10 perccel és 5 gyógyipuszi után észlelsz is, de kitérdekel. Aztán megint derékszögben jársz 3 napig. Nem pihensz, mert pókhálós a fal, leszeded. Koszos a konyhapult, letakarítod. Jönnek át hozzád, elpakolsz, de ég a pofád, mert nem így néz ki egy rendes lakás. Kurva haszontalannak érzed magad. Percekig járkálsz otthon, mit tehetnél, de mindenhez kell az a kurva derék. A párod rád néz, rád kacsint. Lövésed sincs, mikor lehettek már végre együtt, de a gondolatába is beleszakad a hátad. Kicsit fröccsözgetsz, kicsit jobb. Kicsit whiskeyzgetsz, sokkal jobb. Persze ez a fajta kezelés nem játszik, vissza a kenegetéshez és a pihentetéshez. Már 1,5 hete tart, most már tényleg pihentetni kell. Utálod, sírsz a tehetetlenségtől. Vagdalkozol, kurva anyázol egyedül a lakásban és várod, hogy végre vége legyen. Gondolkozol. Nő vagy és gondolkozol, szóval már azzal nyitsz, hogy mi van, ha így maradok meg lebénulok. Nincs biztosításod, kötsz egyet. Összerakod a jövődet így ezzel az állapottal, bőgsz egyet, mert cserben hagyod őket. Aztán felállsz a seprűért, mert negyed órája kiszúrtál egy porcicát a sarokban és már az őrületbe kerget.