Bárgyú és jellegtelen dolognak tartom a babanaplót. Tele számokkal, rutinfeladatokkal, az egész olyan, mint egy kérdőív, csak bónuszként bele van tűzve az első hajvágás utáni tincs. Az én anyám még a kiesett fogainkat is őrizgette az ékszeres dobozában, van, akinek ez szentimentális, nekem inkább egy beteg horrorfilm jut róla eszembe.

De a lényeg, a babanapló. Amit elvileg azért csinálunk, mert milyen jó lesz visszanézni évek múlva, amikor a gyerek már nagy lesz. Hát, én kaptam ilyet terhesen, nem is egyet, sőt, nekem is volt, elsőszülött lévén precízen kitöltve (öcsémnél már hiányosabban, a második gyerek sanyarú sorsa végett), és rájöttem, hogy nekem semmit nem mond az, hogy x hónaposan átfordultam, ültem, mennyi volt a súlyom. Ráadásul tök egyforma mind. Csak mások a számok és a nevek. Próbálják ezeket már modernizálni, feldobni, kicsit interaktívabbá tenni, cuki kis mondatokkal, bárgyú állatrajzokkal, amire nyilván van, aki azt mondja, hogy milyen édes, de engem a hideg ráz tőlük.

Az egyik ismerős apuka adta az ötletet az élménynapló megalkotásához, persze neki erről fogalma sincs, mert nagyon messziről jutottam el idáig. Ő mondta azt, még a gyerek megszületése után nem sokkal, hogy addig élvezzük ki, fényképezzük le, vegyük fel videóra a gyerek adott aranyos dolgait, amíg módunk van rá, mert 1-2 hét, és már baromira nem csinálja, elfelejti, nem érdekli. Épp ringatás közben méláztam el azon, hogy meddig fogja vigyorogva rázni a tök fejét, amikor azt mondjuk neki, hogy „nemnem”, és hogy emlékszünk-e még erre a kis hülyeségére 10 év múlva, egyáltalán, hogy fog ez menni úgy, hogy egy fénykép ebben nem segít, levideózni meg szinte lehetetlen.

És akkor belém csapott a villám. Miért nem írjuk ezt mind le? Mennyivel izgalmasabb, egyedibb, különlegesebb az, ha a saját gyerekünkről, magunknak írjuk le, hogy 8 hónaposan féloldalasan kúszott, mint egy dzsungelharcos. Hogy 6 hónaposan mennyire kacagott azon, hogy a kutya le-fel rohangál körülötte, és így tovább. Elvileg a babanaplót is saját magunknak írjuk meg a gyereknek. Azt meg aztán pont nem érdekli, hogy hány centis volt, sokkal jobban szórakoztatják majd a saját akkori vicces megmozdulásai.

Sajnálom, hogy csak most jutott eszembe, és utólag kell majd visszaemlékeznem sok mindenre, és tuti, kihagyok egy csomó mást is. Ezt a listát nem osztom meg az olvasókkal, mert ez csak a miénk lesz, arról nem is beszélve, hogy csak mi értékeljük, mert másnak ezek az apró dolgok semmit nem jelentenek, nekünk viszont az egész világot.