Éééés, összejött! Siker! Január óta terveztem-szerveztem a Groezrock-Amszterdam túrát, amit nem hittem volna, hogy összejön, pedig de. Nagyszülők 50-50%-ban felügyeltek a gyerekre, amíg anya az első anyák napját a Vörös lámpás negyedben töltötte (legjobb ajándék evör).
Nem volt könnyű a szervezés, el kellett kezdeni alapozni már januárban, sugdolózni a nagyszülők fülébe, hogy lesz majd egy ilyen, és készüljenek fel. Aztán egyszer csak április lett, ténylegesen össze kellett rakni a dolgokat. A gyakorlati részekkel nem volt baj, a nagymamák kaptak kiképzést és vásárlói tájékoztatót, hogy olajozottabban menjenek a dolgok (mit hol találnak, fontos telefonszámok, gyógyszerek, stb.)
Viszont az utolsó héten elkezdett nőni a gyomromban a feszkó. Hogy ez a gyerek mit fog szólni, hogy én nem leszek itt. Nem akad-e ki, nem kezd el sírni, meg tudják-e nyugtatni, emlékezni fog-e rám, elküld-e majd a picsába, amiért itt mertem hagyni. És úgy alapjába véve, én hogy bírom majd ki, hogy nem hallom 4 napig a „dadada”-t meg a „mamama”-t és a szívem szakad meg, hogy nem lesz velem. Hogy fogom én bírni, úgy, hogy a legtöbb idő, amit gyerek nélkül töltöttem, nem volt 12 óra. Az eszembe se jutott, hogy valami gigszer lesz, inkább a nagymamákat féltettem, mert a gyerek igény szerint rámegy a lelki terrorra, és nem szerettem volna, ha úgy várnak haza, hogy ez volt az utolsó csőszködés, mert nem bírják.
Aztán valahol az osztrák határ környékén ez a gyomorideg megszűnt. Nem tudom, hogyan, de megszűnt. Teljes nyugalommal vághattunk neki a fesztiválnak.
Hál istennek a nagyik bírták, sőt, nagyon jól elvoltak, fotózás, séták, ilyenek, a gyerek egy kis tündér volt (majd rajtam áll bosszút a héten, gondolom). Az utazás alatt nem zaklattuk egymást, napi kb. 2x hívtuk őket, hogy mi a helyzet, és minden rendben volt. Anyukám azért néha túlzásba vitte facebookon a jelentést, még azt is megírta nekem, hogy ő mit evett. De nem bántam, mert lejött az egészből, hogy tök jól elvannak, no para. Sőt, valahogy mindkét nagyi elérte azt, hogy a gyerek 10-11 körül aludjon. Egyrészt ez tök jó, mert a legjobban az altatástól féltem, másrész viszont mi az, hogy én lassan egy éve vért izzadok majd minden altatásnál és éjfél, fél 1-ig szívok, ők meg csuklóból megoldották úgy, hogy a 4 napból csak egyszer ébredt fel éjszaka, azt is gond nélkül kezelték. De hát, troll gyerekkel a vállamon meg se kéne lepődjek.
Hajnalban értünk haza, szóval csak másnap reggel látott minket a gyerek, mosolygósan ébredt és baromira örült nekünk. Nem láttam, hogy megállt volna a növésben, sőt, mintha kikerekedett volna kicsit, teljesen jól bírta ezt a 4 napot és nem zuhant tőle össze lelkileg. És más sem. A nagyszülők kitűnőre vizsgáztak, sőt, nagyobb rendet vágtak a lakásban, mint ahogy mi hagytuk, pedig mondtuk nekik, hogy nem bejárónők. Annyira jól sikerült az egész, hogy már kacsintgatok egy 3 napos szlovén fesztivál felé, hiába, anya nem bír magával.
