Ezt a fajtát is bele kellett volna írnom az anyuka típusokba, csak ezzel az a gond, hogy minden más csoportba belehúzhatnánk, mert mind csináljuk kategóriától függetlenül.

Én az elején megfogadtam, hogy nem lesz tele a facebook oldalam nyáladzó babás képekkel (mondjuk asszem, olyan pont nincs), mert idegesítőnek tartottam, hogy az aktuális kis manócskának minden pillanatát végigkövettem a reggelitől az esti pancsiig. Persze aztán lett saját, és elkezdtem én is kirakatba tenni a gyerekemet. Az elején szolidan toltam, néha 1-1 kép, alvós-mosolygós- teli vigyor háromszög, persze a kötelezők apával, anyával, kutyával, szomszéd nénivel, postavezetővel. Aztán kicsi szünet, mert ugyanúgy vigyorog, alszik, bambul a fejéből még kb. 6 hónapig. De egy éves kor körül felpörögnek az események, már ülve játszik, feláll, elindul, pakol, elkezd tevékenykedni, és olyan vicces helyzeteket rak össze, hogy muszáj ledokumentálni mintegy 73437856 fényképpel, amiből kiszedem azt az egyet, ami sikerült is, és már tolom is fel az idővonalra. Sok ismerős a gyerek 1 éves kora környékén hagyja abba a fényképcunamit, szerintem viszont ez az egyik legizgalmasabb korszak, itt lehet kihozni a gyerekből a legtöbbet, mert már cselekszik és kezd átlátni dolgokat, de még nem játssza meg magát és nem pózol, teljesen természetes és ösztönös az egész, nincs benne semmi mű. Nem fog neked vigyorogni, ha nem akar egy kép erejéig, de már nem páfrány, akit mindig más szögből fényképezünk, és nem csinál semmit a nyáladzáson kívül.

Persze mindig próbálom az általam meghúzott határt tartani, heti 1 max. 2 kép, nem szeretnék az ismerősök idegeire menni - még akkor sem, ha a felük anyuka -, elfogadom, és elismerem, hogy ez néha sok tud lenni. De ez nagyon nehéz. Annyi jó ötlet van, annyi jó kép, videó alapanyag, hogy egyszerűen muszáj feltenni, mert tudom, hogy kurva jó. Azért igyekszik az ember, legalább válogatás szinten, nekem is a halálom, amikor az alaposan dokumentált kis csodáról 5 tökegyforma kép van fenn, meg még 40 másik szinte megegyező, és ha akarom se találom meg az 5 különbséget rajta, vagy lakásrészlet sarokban megbúvó angyalkával, aki nem is látod, mit csinál, de biztos nagyon cuki, elmosódott telefonnal készült képek, amin nem tudod eldönteni, hogy sír-e vagy nevet, vagy a klasszikus semmit nem csinál, csak van. Nem szép, nem mosolyog, nincs semmi háttér, a gyerek egy félig bevakolt ház előtt áll és néz. Vagy fekszik a giga babakocsiban messziről fényképezve úgy, hogy csak a lába látszik. Igen, ezeket próbálom kihagyni, és csak az igazán jó képekre rámenni, így is átkerültem a másik táborba, ha már gyerekfotó, legyen szép, legyen érdekes, vicces, aranyos (tényleg aranyos, nem úgy aranyos, hogy random bekommenteli a nagyi) mondjon valamit maga a kép.

A durván szélsőséges fajtát én sem bírom (remélem, soha nem jutok el odáig, de ha mégis nagyon közelítenék, valaki húzzon rám egy sittes zsákot, és zokniba töltött ceruzaelemekkel verjen agyon), de ez is egy olyan jelenség, ami miatt utáljuk a facebookot. Vannak rejtvényesek, tesztkitöltők, politizálók, tibiatyamegosztók, Coelho idézetesek, évődő szerelmesek, sültgalambváró pénzfa megosztók, horoszkóposok, és vagyunk mi, a kényszeres gyerekfotósok. Persze van, aki ezt helyén tudja kezelni, én is igyekszem, de ez a Tökfej annyi hülyeséget csinál, és annyi poén forrása, hogy nem elég a páromnak mutogatni és mappába rendezni, muszáj feltenni a facebookra. És ezért elnézést mindenkitől. Előre is, mert lesz még.