Kurvakibaszott korán van. És megint szarul aludtam. Párom mázlista, 2 perce érinti a feje a párnát, de már horkol, nekem általában kell még egy óra, hogy lerendezzem az aznapot és készüljek a következőre. Ezermillió cikázó gondolat, ötlet, "ezt kellett volna mondanom" és társai. Most 1,5 óra ágyban fetrengés után arra eszméltem fel, hogy fejben játszom a malom nevű játékot saját magammal. Mert valahonnan előjött, hogy majd a gyereket megtanítom a régi fasza oldskool társasjátékokra, ki nevet a végén, torpedó, malom. Malom...Azt hogy is kell? Már meg is jelent a tábla, én meg leálltam saját magammal játszani fél 2-kor fejben. Ez már olyan szintű idiotizmus, hogy az anyaságra se tudom fogni.
Na szóval korán van. Én meg zombi vagyok, gyerek nyűgös, innen szép nyerni. Nagy nehezen beindulunk, végig "GERGŐELÉG!!"-ezem a reggeli kávémat, gyerek segít nekem öltözködni, az egész nyári kollekcióm már megint kint van az ágyon, fasza. Tegnap megszopattak, és beöltöztem, mert mi van, ha ki megyünk levegőzni, oda kell a sok ruha, aztán 1,5 órát ültem leggingsben, nadrágban, vastag pulcsiban, a kb 34 fokos szobában. Gyerekről még le tudtam szedni egy réteget, magamról már nem. Na de ma, ma már nem szivatnak meg! Vékony pulcsi, szimpla farmer, háhá, tanulok én, bent meleg van. Naná, hogy kimentünk az udvarra. A kölyök nagyon élvezte, csomó kinti játék, ismeretlen terep, meg kell ismerni minden fűszálat, akkor is, ha tél van. Minden gyerek a betonon játszik, csak az enyém dagonyázik az udvar végén a sárban. Természetesen csetlett-botlott meg belesétált egy hatalmas pocsolyába is, nem baj, legalább kiderül, hogy vízálló-e a hótaposó, amit vettünk neki. Kint volt a lökdösődős kis köcsög is, most nem Gergőt vette célba, hanem egy másik ártatlan arra járót talált meg. Pont mellettem történt, én meg végignéztem, és álltam mint egy hülye. Mert ilyenkor mit csinálsz? Nyilván nem állsz le népnevelni, nem is a saját gyereked csinálta, vagy volt a szenvedő fél, a fellökött gyerek csak koszos lett, nem sírt, elvolt, fetrengett még kicsit, aztán felállt magától. Én meg bambán végignéztem, mert nem tudtam, hogy mit kéne nekem ilyenkor csinálnom. Avatkozzak be? Az a nevelőnők dolga. Segítsem fel? A sajátomat se szoktam, amikor nem sír a zakónál. De akkor is olyan hülyén éreztem magam ebben a szituban, hát én kívülálló vagyok, az a legtisztább, ha nem szólok bele, lerendezik egymás közt, meg azért vannak ott a nevelők. De közben meg mégis mekkora paraszt vagyok már, ahogy végignézem az egészet és nem segítek annak a kis szerencsétlennek. Lövésem sincs az ilyen, és ehhez hasonló etikettekről. Aztán, amíg ezen elmélkedtem, borzalmas dolog történt! Rászóltak a gyerekre. Ezen ő meg úgy besértődött, hogy sírva-üvöltve keresett és rohant oda hozzám. Hogy más hogy mer rászólni, ráadásul vadidegen. Kis anarchista lelkét nyilván érzékenyen érintette, én jót röhögtem, meg mondogattam neki, hogy szokja meg, ez így lesz, ha hülyeséget csinál.
Aztán, amikor már lassan belefagyott a lábam a betonba, szóltak, hogy nem kell ám kint maradnunk, csak ha akarunk, egyébként meg viszonlátás'! Ó, mondom fasza, húzunk haza, cidri van rendesen, plusz ez még negyedóra séta, versenyfutás az idővel, nem elég, hogy megfagyok, a gyerek még az utcában bealszik nekem a babakocsiba, és el van cseszve a napom maradéka is. Szóval megpattantunk. Volna. Persze kurva jó buli volt az udvar, még pár percig néztem, ahogy ki-be szállogat valami műanyag autóba, miközben 237463765x mormoltam el, hogy "gyeregergőmegyünk", persze lófaszt se ért, de legalább engem bosszantott, hogy lófaszt se ér. Természetesen hiszti, csapkodás, majdnem kiugrott a kezemből, de én nyertem, háhá, még 40 kilóval és 28 évvel több tapasztalattal egy ideig ez így is lesz. Szóval alakul ez, gyerek elvan ismerkedik mindennel, holnap folyt. köv.
