Meg kell, hogy mondjam, nem sok volt, persze az elején bátortalanok voltunk, az se segített, hogy mindenki öntötte ránk a tanácsokat, természetesen egyik a másiknak ellentmondóan, ami friss anyukaként nem volt nagy buli. Mindenkinek van olyan ismerőse, akinek a gyereke már a szülőszobában átaludta az éjszakát, rendesen evett és 2 hónapos korában már repült. Nekem több is kijutott ilyenből, és csak abban segített, hogy egyre szarabb anyának higgyem magam.
Aztán alakult a rutin, próbáltuk túlélni, volt, hogy többet sírtam mint a gyerek, számoltuk a napokat az első 6 hétig, aztán a másodikig, aztán 3 hónapig, mindig mikor melyik ismerős mondta azt, h „onnantól már könnyebb”. Mert a mi gyerekünk nem sztenderd gyerek volt (ahogy a legtöbb nem az) mindent fordítva csinált és másképp. Találtunk egy módszert, egyszer bevált, utána soha többet. Folyton újítani kellett.
Kétszer hívtuk az ügyeletet, egyszer egy hasfájós 7 órás metálkoncert után hajnali 3kor meguntuk az üvöltést (és a szomszédok is egyre erősebben verték a radiátort), akkor fogta magát, és amint felvették a telefont, a gyerek elaludt. MegaTroll. A másodiknál hajnalban, kb vakon, zombi üzemmódban, a hasfájásra kapott Espumisan csepp helyett a D vitaminjából küldtem be neki 25 cseppet (amiből napi 1-et kellene adni). Még anyáztam is, h miért csepeg olyan lassan. Persze azután vettem észre, h elcsesztem, miután már benyelte az egészet. Remegő kézzel tárcsáztam. A vonal másik végén egy álmos hang annyit mondott: „akkor egy ideig most ne kapjon vitamint”. Kb 1,5 óra múlva meg is nyugodtam, kibőgtem a feszültséget, és eljutott az agyamig, hogy nem öltem meg a gyereket.
Biztos több ilyen hülyeséget is elkövettünk már ellene, de ez elég maradandó volt. A lényeg, hogy idővel lazultunk, nem töltöttük újra a fürdőkádat, ha a halacska vízhőmérő szerint a víz csak 36,5 fokos, nem fűtöttük fel a fürdőt 26 fokra, nem vasaltam megszállottan, nem sterilizáltam napi szinten, és nem hívtam minden köhintésre a gyerekorvost. És egyszer csak, cirka 4-5 hónap után volt időm elmélázni azon, hogy „Úristen, nekünk gyerekünk van”. Persze csak halkan, nehogy felébredjen.
