Annyira rosszul vagyok ettől a mondattól, hogy a férjem elkezdte már poénból mondogatni nekem, de összekever a gyerekkel, mert ellentétben vele, szerintem ez 72000. alkalommal sem vicces. Jó, persze, a gyereknevelés munka, de mégsem úgy, ahogy a heti 40 órás, ez olyan megfoghatatlan köztes állapot. Jó, itthon nincsenek hülye, idegesítő kollégák, nincsenek tegnapi határidők, nincs hajtás. Nem úgy dolgozod végig a napot, hogy a végén mindenkit elküldenél az anyjába, meg nem milliós megrendelések miatt aggódsz. Nem kell félni a kirúgástól, viszont itt nem mondhatsz fel soha, akármennyire eleged van.
Nagyon vegyes érzelmeim vannak az itthon „babázással” kapcsolatban. Egyrészt, kezdem élvezni, gyerek végre elvan (már amikor nem akarja kinyírni magát), igazából sok mindenre jut időm, de valahogy mégis semmire sem. Mert a takarítás, ha rendszeresen csinálom, megvan 1 óra alatt. Rászoktam a hiper gyors kajákra, ha jó vagyok, fél óra alatt megvan az is. Vásárlással, mindennel együtt a házimunka kb 3-4 óra. És ezt sem kell mindet napi szinten. A gyerek miatt szakaszosan megy, mert álmos, unatkozik, koppan, meg akarja ölni magát, szóval sok szünetet kell tartani. Szuper minden, letudva a bruttó 3-4 óra kötelező, és utána, mégis mi legyen? Jön a net. Mert azt bármikor szüneteltetni lehet, ha gáz van, etetés van, pelus csere, a jelszó: „csak elolvasom ezt a cikket”. Ha mondjuk virágot akarnék ültetni, akkor tuti, hogy amint belenyúltam mindkét kézzel a virágföldbe, kezdene el üvölteni a gyerek valami miatt, így nekem kéne vagy 10 perc, amíg kivakarom magam a koszból.
Varrni is próbáltam. Kb 3-4 futó projektem van, ami azt jelenti, hogy hónapokkal ezelőtt elkezdtem, rinya volt, abba hagytam, és az óta se vettem elő. Szóval a hobbyknak félig-meddig lőttek, azért néha sikerül egy-két dolgot összehozni, de nagyobb dolgokba már nem vág bele az ember. Pláne most, hogy szabadon van engedve, maximálisan oda kell figyelni a varrógép pedálra, textil és cérna darabokra, a gombostűket pedig megszállottan számolgatom, hogy megvan-e mindig a 132 db.
Szóval marad a net. Na meg persze a haverok a facebookon, akikkel lehet hülyéskedni a cset ablakban, amikor végre az otthonülő anyuka kicsit kommunikálhat a külvilággal, és nem feltétlen a kipirosodott popsiról hallgat meg egy sikertörténetet, hanem kicsit kiragadják a mókuskerékből, és gyerekmentes témákról sikerül beszélgetnie. Persze mindezt úgy, hogy a fél szeme, fél füle mindig a gyereken van, ha netán alszik, akkor meg halkabban gépel, akkor is, ha 10 méterre van a gyerekszoba és be van csukva az ajtó.
Nagyon be tud fásulni az ember. Bekerül egy mókuskerékbe, nappal vadászkutya üzemmódban őrzi a kölyköt, 42000szer visszahozza a konyhából, párszázszor vígasztal a nagy zakók után, közben elrebegi, hogy „hálistenneksír”, ha jó az idő, kiviszi sétálni, mert addig se mozog annyit, várja az éjszakát, este nagyüzem, etetés, fürdetés, milyenvoltanapod, kérszvacsit, baszkimármegint10óravan, altatás, ha éjfélre rendesen elalszik, siker. Leteszed a fejed egy pillanatra és már reggel 8 óra van, a hátad beállt, a karjaid, mint két kő, alig vánszorogsz. És mehet elölről. A gardróbban meg porosodik a magas sarkú, a sminkcuccok beszáradnak, a fodrász elfelejti a neved. De neked van a világon a legjobb dolgod, hiszen te csak otthon „babázol”.
