Utálom a tündi-bündi anyuka hangomat. Az az a hang, amikor már olyan magasan és olyan negédesen beszélsz a gyerekhez, hogy a legrózsaszínebb én pici pónim is elfintorodna, ha hallaná. Becézések, szórövidítések, tőmondatok, egérhang- mindezt egy bekokainozott óvónéni stílusában. Aláírom, ez kell. Amikor a gyereknek vettünk zenélő játékot, épp ilyen hangon beszélt, ha megnyomogatta az adott gombokat, és elkezdtük mi is, először poénból. Aztán kiderült, hogy imádja. Sőt követeli. Életünk legrosszabb döntése volt.
Kellenek a speckó szavak is, nem megvacsorázunk, hanem hamizunk, nem lefürdetjük, hanem pancsizunk, nem a gyomra fáj, hanem az édi pici pocija. Ez nyilván kell. A gyereknek. De amikor felnőttek, egymás között beszélnek, akkor miért is kell ezt így? Én, ha megfeszülök, se tudom a szomszéd néninek azt mondani, hogy „hamiztunk, aztán telekaksiztuk a pelust, aztán utána fájdogált kicsit a pocink, de sikerült a végén elalcsiznunk.” „Evett, szart, aludt”. Képzeljük el, ha a munkahelyen adnánk elő az egyik kollégának, hogy „Adjuk oda azt a cuki kis borítékot –látod, milyen széééép? - a Tündi néninek (aki 29 éves), hogy feladja a postás bácsinak az ajcsizott levélkét”. Ugye. Ha így lenne, kényszerzubbonyba vágnának az első ilyen után.
Ennyire megváltoztat a gyerek? Ez vár rám, csak nem tudom? Én még a gyerekorvos rendelőjében sem tudok ilyen lenni, egyszerűen nem megy. Ezért se lettem óvónő, ezt a hangot csodálom, hogy egyáltalán a gyerekem tolerálja. Miért kötelező ez? Miért kell felnőtt emberek előtt is ezt nyomni, ha a gyerek a téma? Mert kismanó, pocaklakó, kisbogár, kismackó akkor is, amikor a postással beszélgetsz. Az enyém nem manó, lakásban lakik, és nem bogár, nem mackó (néha olyan mint a gyík, mert mindenhonnan kicsusszan). Én Tökfejnek becézem, néha Majom, meg valami perverz vonzódás miatt az Aliz karaktereit is megkapja, néha Vigyor Kandúr, néha Kerge Nyúl. Az Őrült Királyné is csak azért marad ki, mert fiú. Nekem nem megy a „tütyüzés”. Ez a maximum, amit még bevállalok, és ezt is sokallom. Felnőttek vagyunk, beszéljünk egymással felnőttként.
