Muhaha, a korábbi terhes naivságom még ma is megnevettet. Sok olyan dolog volt, amit kitaláltam, hogy már pedig én így fogom csinálni. Most nem magammal kapcsolatban, azt már leírtam korábban, hanem a gyerek konkrét nevelése kérdésben. Persze mind megdőlt, ami nem, az meg még csak most következik.
- Nem fog köztünk aludni. Ezt már részletesebben kifejtettem korábban, totál megdőlt, és ráadásul úgy, hogy nem is zavart igazán, nem őrlődtem, hogy ez most nem jó ötlet, simán ment magától minden.
- Nem leszek aggódó anyuka, aki minden szarért telefonál a gyerekorvosnak. Persze ma már nem telefonálok hülyeségekért, de a legelején még a kipirosodott popsi miatt is felhívtam.
- Nem fogom ringatni, majd elalszik magától. Hasfájós gyereket ne ringassak. Egyszerűen muszáj volt. Aztán 5 hónap alatt annyira megszokta, hogy még ma is kell neki az elalváshoz, sőt én is annyira megszoktam, hogy meg se próbálok más módszert alkalmazni.
- Igény szerint szoptatunk, de lehetőleg 3 óránként, legyen rendszer. Igen, ez ment egy ideig, aztán jött a kánikula, meg a növekedési ugrások, és egyszer csak azt vettem észre, hogy ez a gyerek egész nap a mellemen lóg.
- Na, majd én jól megnevelem. Persze, ahányszor valamire azt mondom neki, hogy „nem”, csak azért is csinálja tovább, onnantól vigyorogva. Ezt oldd meg.
- Nem fogom verni a gyereket. Na nem azt mondom, hogy mogyorófa vesszővel kergetem a lakásban, de amikor angyalian kipiszkálja a vakdugót a konnektorból, igen is úgy vélem, oda kell csapni. Na nem úgy, hogy leszakadjon a karja, csak egy kicsit, hogy felfogja rendesen, hogy nem szabad.
- Nem fogjuk elkényeztetni. Pff… A legnagyobb kamu. Jó, tény, hogy kb. félévente kap tőlünk valami játékot, mert a rokonság úgyis hoz mindig valamit, ha kell, ha nem, plusz egy műanyag flakonnal meg egy kanállal lazán elvan, de mi is veszünk hülyeségeket. Már van 2 formabedobója, amiből a kis műanyag lófaszkák fele szét van szórva a lakásban, és nem látok esélyt arra, hogy valaha meglesz az összes része, mert a gyerek mindenhova dobálja, csak oda nem, ahova kéne. Van már indián sátra is, amit jobb híján a kutya bérelt ki, mert a gyereknek esze ágában se volt belemenni. De legalább kurva sok helyet elfoglal.
- Jó a turis ruha, tökmindegy milyen bodyt hány le, ha ráadásul még ki is növi 2 percen belül. Ja, és én nem fogok drágább gyerekcipőt venni, mint az enyém. Aztán jön az ebay meg a bababoltok, jajdecukivegyükmeg. Ha meg mégis erős próbálna lenni az ember, és nem vesz drágán dolgokat, akkor meg eljut odáig, hogy muszáj, mert a turkálókban 74-80-as méretű babaruha nincs. Vagy túl kicsik vannak, vagy túl nagyok, ez a köztes méretezés valahogy kikerül minket. Szóval muszáj valamit ráadni, a boltokban ott a konfekcióméret, király, veszünk 2 bodyt háromezerér’. Rablás. Pedig ez még olcsónak számít. Lassan cipő is kell, mert megindul. Botrányos a cipőkínálat, én nem tudom, milyen debilnek nézik a gyerekeket, nincs egy vállalható sem. Nagy nehezen vettem egy szandált, ami nem annyira gáz egy fiúra hatezerért. Mindegy, ebben majd kihúzza a nyarat (csak ne nőjön a lába).
- Én nem adok harisnyát fiúra, az milyen már. Amikor kurva hideg van télen, és nem akarjuk itthon farmerbe öltöztetni a gyereket, ráadjuk a harisnyát. Aztán hozzászokunk, és észre se vesszük, de tavasszal abban visszük ki az utcára. Még mindig tartom, hogy fiúgyereken botrányos a harisnya, viszont sajnos el kell ismernem, hogy praktikus.
- Töltsem hasznosan a GYES alatti időt, tanuljak valamit. Minden tiszteletem azoké, akik gyerek mellett tudnak tanulni, én elképzelhetetlennek tartom az enyém mellett.
- Márpedig a tiszta lakás és a gyerek nem zárják ki egymást. Sőt, elhangzott a számból az a mondat is még az elején, hogy „na, majd a gyerek rendre nevel minket”. Persze, ez ment egy ideig, amíg csak a szőnyegre volt kirakva, meg amíg nem csinált kb. semmit, de amióta megindult, a felső polcokon tornyosulnak az alsó polc csetreszei, a papírszemetes gusztustalanul ott virít az íróasztal közepén, a könyvek zsákban állnak a pincében. Tele van szeméttel a ház, műanyag flakonok, üres popsitörlők, félig kinyomott krémek, tejfölös vödrök. Persze játék mind, de rohadt idegesítő. Aztán most, hogy megpróbáljuk önálló evésre bírni a gyereket, a szétszórt kekszmorzsák miatt tele lettünk hangyákkal is. És akkor jön mellé az, hogy a gyerek pakol. Az egy hete keresett fél pár zoknimat megtalálom a formabedobóban, a papucsaimat a könyvespolcon, a játékkockáit a radiátor és a fal közé préselve úgy, hogy csak vésővel tudom kiszedni vagy ütvefúróval, és a személyes kedvencem: kölesgolyóba lépek, amikor a cipőmet felhúzom. Az elején rohadtul zavart, hogy pici nyálas tenyérnyomokkal van tele kb az egész dohányzóasztal, és még a villanyóra leolvasó miatt is kitakarítottam, de ma már kb. pont leszarom.
- Nem fogjuk a széltől is óvni. Jó, persze még mindig többször mondjuk neki, hogy „óvatosan”, mint azt, hogy „nem”, és nézzük, ahogy kísérletezik, de én azért minden 6+ lábú dögöt-bogarat úgy nyírok ki, hogy „meg akartad ölni a gyerekemet, te mocsok”.
- Az édességek tiltólistásak lesznek. De mi számít édességnek? Az 5 gabonás keksz? A gyümölcsös joghurt? A túrórudi? A tejberizs? A gabonapelyhek? Ezeket napi szinten kapja, hogy meglegyen a kötelező tejtermék meg rost mennyiség, mégis úgy érzem, ezek nasik. Amikor én voltam gyerek, a túrórudi kiváltság volt, most meg napi szinten lazán kap egyet. És megy a dilemma, hogy elkényeztetem-e, és hogy mennyire baszom el a nevelését már az elején.
- Legyünk következetesek. Persze, nem hagyjuk, hogy szétkalapálja a távkapcsolót, de a 45. „nem”-et követő rinya után mi magunk adjuk neki vissza, csak fogja már be.
- Nem hagyom, hogy tönkrevágja a cuccaimat. Csak azt felejtettem el, hogy ezt nem hagyni kell, ez simán megtörténik 2 mp figyelmetlenség alatt. Ha nem jól teszed le az asztalra a fényképezőgépet, lerántja a kábelnél fogva, ha a cipőket véletlenül elől hagyod, fognyomosak lesznek, ha a billentyűzet vagy egér nincsen beljebb tolva, összenyálazódik (plusz a monitoron felugrik egy ablak, hogy "Tényleg törölni akarja a Program Files nevű mappát?"). És ez még csak a kezdet.