Ma az anyaság nem tény, hanem jelenség. Meghatároz és beskatulyáz. Magába szippant az egész életforma, ha akarod, ha nem. Már terhesen elkezdődik, a „welcome to the club” térítés, kis kacsintások, „majd megtudod” nézések, privát felkészítő tanfolyamok hülyéktől, horror szüléstörténetek, amiknek a végén megnyugtatnak, amikor látják, hogy minden vér kifutott az arcodból, hogy „nyugi, a tiéd nem ilyen lesz”. Jön a „Jó szelet!”-hez hasonló „Könnyű szülést!” jókívánságok, meg az „Aludd ki magad, amíg tudod!” tanácsok a zseniktől és önkéntes alvásszakértőktől.
Aztán szülsz, és felkerülsz a térképre. Onnantól a gyerekesek, ismerősök, meg akiknek van gyerek rokona hirtelen észrevesznek. Tanácsok, márkanevek, eddig számodra ismeretlen orvos-nevű módszerek, terápiák, fejlesztőjátékok. Jön a DM és a Rossmanó (ennek az elnevezésnek a feldolgozása kb. 50 agysejtembe került) kártyák, meg a kedvezmények, pontgyűjtés, kuponcsere, akciós pelenkaboltok, Brendon, Babaszafari, Elefáni, Kisfaszom Játékbirodalom, Fiserprájsz, Lámáz, Aventespohár. Csoportok, adok-veszek, Vidaági kismamablog, ”Ismertek jó bölcsit a környéken?” fórum topicok, Lálícse liga, Bogyó és Babóca, Anyatej világnapja, „oszd meg és nyerd meg a tök felesleges, de legalább csúnya és használhatatlan bébilófaszkát”. Kurva sok felesleges információ. Én sokáig próbáltam ellenállni ezeknek a „tömörüljünk csordába és szoptassuk egymás gyerekét” csoportoknak, mert rohadtul irritált, hogy innentől a gyerek határoz meg. Rám mosolyognak, beszélgetnek, az arcomba tolják a saját gyereküket, tanácsot osztanak olyan emberek, akiket nem ismerek, vagy csak alig, mindezt kizárólag azért, mert gyerekem van.
Valamiért ez egy klub, egy zárt csoport. Tagsági igazolvány a gyerek. Előtte egy másik barna hajú lány sem jött oda hozzám, hogy „de jó, barna a hajad, nekem is, legyünk barátnők”. Hát, az anyukaiparban ez valamiért így működik. De jó, egy korú az ő fia az enyémmel, akkor már cimbik vagyunk, mert van 1 db (!) közös témánk. Én eleve egy kissé antiszociális vagyok. Rettegek a játszóteres korszaktól, mert eddig én válogattam meg az anyukákat, de ezután majd a gyerek fogja. Jó, sokkal vagyok jóban, beszélgetünk, találkozunk, persze többnyire a gyerek a téma, de azért olyanokat szedtem magam köré, akikkel jókat lehet röhögni, akik hasonlóan élik meg az anyaságot, ahogy én, akik szarnak hívják a szart, gyereknek a gyereket, és tudják, hogy ez az egész nem anyatejjel körbeitatott csillámpóninyál. Persze még mindig baromi nagy igényem van más témákra, komolyabb beszélgetésekre, filmekről, zenéről, közéletről, még akár politikáról is. Nagyon ritkán ez sikerül is anyukákkal, gyerek mellett, de messze nem ez a jellemző irány.
Aztán a mókuskerék bedarál előbb-utóbb, a haverok két sör mellett rákérdeznek arra, hogy mi a helyzet otthon, én meg félórás előadást tartok arról, hogy milyen cuki dolgot csinált a gyerek és lecseréljük az autósülést, mert kinőtte. Magamtól gyűjtöm a Spar matricákat meg a Tescos lófaszkákat, mert tudok legalább 3 olyan anyukát, akinek kellenek. Turkálóban nem a saját gyerekemnek nézek ruhát, hanem a Brendonnak meg a Zselykének. A kinőtt babaruhákat, játékokat is stílusra és korcsoportra válogatva tudom szétszórni az anyukák között. Tudom, hogy melyik ismerős gyerek melyik hónapban született. Mindegyiket. Azét is, amelyiket az életben nem láttam még. Tök felesleges információ. De megragad. És észre se veszed, már benne vagy az egészben. Sőt, már te térítesz. Már te leszel az, aki kacsintgat a friss hús felé, akit majd te vezethetsz bele ebbe a csodálatos szabadkőműves anyák rejtett csoportba, hogy aztán együtt cserélgessétek a kuponokat és egymást hívjátok Alma együttes koncertekre.
Persze megy belül még egy kis lázadás, meg kis kimagyarázás, hogy „a gyerek érdekében beáldozom magam”, de titokban tetszik. Na, nem az egész, sőt, a 90%-ától még mindig rosszul vagy, és mindet lőnéd le az óratoronyból, de emellett benne vagy a brigádban, valahol hasznosnak érzed ezt az egészet, és saját magadat is, megy a nyüzsi, unatkozol otthon a GYES-en, közös téma mindig van, még ha az az egy is. És baromira utálod magad, tudod, hogy nem ez voltál, te, a lázadó, laza csaj, aki benne volt minden hülyeségben, akivel bármiről lehetett hajnalig beszélgetni, és a röhögésétől volt hangos a kocsma, te most agyatlan „csakagyerekszámít” tucatanyának érzed magad. És utálod, hogy élvezed.
