Bezony, bölcsis anyák napja, gondolom a címből lejött. Amikor hallottam a tavaszi tervet a szülőin, már akkor elgondolkoztam azon, hogy egy 2 éves milyen műsort tud csinálni. Na nem a dackorszakos egész estés műsorra gondolok, amit otthon prezentálnak, hanem a bölcsis-verses-énekes mókát.
Na, eljött a nap, meg is érkeztem időben, de az ajtón nem fértem be, mert kint sorakoztak az anyukák, nagymamák, APUKÁK (akkor apák napjára nekem is kellene mennem?). Végre megérkezett mindenki, elkezdődött. Orgona ágára vonultunk be, amit a gondozónők előadásában hallgattunk végig. Van ez a hangtípus, amit én pedagógus hangnak nevezek (mert még nem találtam frappánsabbat), amivel szinte csak 50+-os pedagógusok rendelkeznek (meg a Szíj Melinda). Az én nagyikám is tagja ennek a csoportnak, hallgattam én eleget gyermekdalokat énekelni. Tök tisztán tolja, nincs hamis hang, amúgy rendben van. Nos, ez nyilván, van, aki szerint szép, van, akinek tetszik. De mégis ez az a hangtartomány, amit, ha meghallok, úgy nyüszögök, mint a kutyák a kutyasíptól, és riadtan nézek körbe, hogy találjak valami olyan eszközt, amivel egyszerre mindkét dobhártyámat átszúrhatom, meg akkor már egy kicsit az agyamat is. A hang további jellemzője, hogy valamiért a tulajdonosa mindig minden dalt egy szólammal feljebb énekel. Orgona ága végre vége, a szemem tikkelése is kezd leállni, na, akkor lássuk a műsort. Műsor abból áll, hogy 10 kisgyerek le van kucorogva a szőnyegre. Aztán az enyém (persze, hogy az enyém, mindig az enyém), ahogy meglát, feláll, és rohan oda hozzám (hát persze, anya jött érte). Én összerakok egy törtmásodperces mini pánikrohamot, hogy elcseszi a műsort, de olyan vigyorral jön, hogy akkor már inkább leszarom. Aztán kiderült, hogy ez volt kb. a műsor. Minden gyerek odament a zanyuhoz és átadta a celofánba csomagolt ajándékot. Gyerek már türelmetlen, boncsadmárkianya. Gipsz szivecskét kaptunk, nagyon szép amúgy, sokkal több, mint amit vártam, tök király. Megnézegetném, de mivel zörgős zacskóban volt, a gyerek automatikusan nasira asszociált, egyből kikapta a kezemből és beleharapott. Szerencsére még egészben van, némi fognyommal, sebaj, így egyedi.
Aztán volt kis uzsizás, kakaó meg kalács az anyukáknak. Egyik apuka megjegyezte, hogy ő egy pálinkát kér, mire én rákontráztam csuklóból, hogy "kettőt", ez nekem alap poén, de ők jót nevettek rajta, ez az, építsük a kapcsolatot egy olyan gyerek szüleivel, aki szeptembertől kezdi az ovit, nem baj, azért jófejek, ha nem is egy évfolyamon lesznek a kölykök, jó látni, hogy nem csak nekem kéne gyorsító az ilyen programokhoz. Na, eszem pár falatot. Vagyis hát inkább ennék. Gyerek kikapja a kezemből. Akkor kakaó. Azt is elkunyerálja. Ha nem tudnám, hogy egész nap zabál a bölcsiben is meg otthon is, azt hinném, 1 hete éheztetik a kis Twist Olivert. Kiharcol a gyerek még 4 pohár kakaót. Otthon már a második után szarnék a hisztijébe, de hát emberek között vagyunk, úgyse figyelték a nagy zsivajban, ne csináljunk feszkót. A hatodik pohárnál megunom, elég volt. Persze ezt a gyerek nem hagyja szó nélkül, oltári hisztit csap, gondozónők csak néznek. Ezaz, hurrá, bemutatkoztunk, eddig az "ismerjenek és szeressenek meg, majd később megmutatjuk az igazi énünket" módszert követtük (ugyanez a stratégia a melóban), úgy látszik, a bölcsiben ez eddig tartott. És az én tűrőképességem is, szóval hónom alá kaptam a gyereket, és elhúztunk. Most nem marasztaltak minket, nem is értem, miért.
Szóval ez volt mind az anyák napi műsor, kis cukiskodás, ajándék, éneklés, elég basic, pont, amire nekem van szükségem, bruttó 20 percben előadva. Fénykép nincs, gyarló anyaként eszembe se jutott kattogtatni, majd elégek én a pokolban más miatt, ezt csak hozzá kell írni az amúgy sem rövid listámhoz, hisz minek szül az ilyen, aki még le se fényképezi a gyerekét az anyák napi műsorban. Majd apa kattintgat júniusban, úgyis ő a fotóművész kettőnk közül.
