Igen, beindult a gyerek. Na azért nem Szabó Lőrinc idézetekkel nyit, hót egyszerű tőmondatokat tol, amiket ha nem egy éppen beszélni tanuló 3 évestől hallanék, már rég csicskalángost kapott volna a mondatok gazdája, durván olt a kölyök, és a legszebb az egészben, hogy fogalma sincs róla. 

Nem rég volt egy nagyon durva "élményünk" a gyerekkel. Szimplán meg akart halni. Semmi extra, nem emeletről zuhant le vagy csapta el egy kocsi, esetleg szedett volna össze egy nagyon durva betegséget. Nem, ő szimplán evett. 

Ha van anyák napja, akkor az apukák mellett sem mehetünk el, az én gyerekem is nagy apppa rajongó (szigorúan minimum 3 p-vel), gondoltam, megpróbálok belemászni a fejébe, hogy lássam, miért olyan királyok az apukák, ez jött össze:

Óje, újra eltelt egy év, öregek vagyunk, én pláne, a 3. évértékelőmet írom a blogra, vénpicsavagybazdmeg. Na, de a lényeg, a gyerek 3 éves lett, ami nagyon fasza, minden évben elmondom, hogy ez a legkirályabb időszak, most imádom a legjobban és jézusom, ki ne nője, de most tényleg ez a legtutibb. És akkoris ez, a többi sehol sincs. Ez most az álomkor.

Kettő dologból tudom, hogy ma anyák napja van. Az egyik az, hogy a facebook rám szólt, a másik pedig, hogy a párom kéztördelve elém állt, hogy bocsi, nem lesz égetett pirítós meg összenyomkodott paradicsomos ágyban reggeli, mert hogy őőő izééé elfelejtette. Mázlija van, mostanában jófej, én kevésbé frusztrált, szóval nem locsoltam le egy kanna benzinnel és gyújtottam meg. Amúgy sem problémázok az anyák napjával, afféle nőnapként kezelem, rácsodálkozok, hogy kapok valami virágot, de nem úgy élem meg, hogy ez a nap most rólam szól. Persze előtte azért egy hónappal 1-1 cipőt megmutatok a páromnak, hogy anyák napjára ezt úúúgy szeretném, messze még a szülinapom, a nyár meg a szandálszezon viszont itt van a kanyarban. Aztán sose kapom meg, de bosszúból megveszem magamnak, meg ezen felül még másik kettőt a biztonság kedvéért.

Sokáig filóztam a címen, mert eszembe jutott pár Stephen King könyv (Tortúra, Halálsoron, Setét torony), de igazából egyik sem hozza vissza azt a rettegést, amit a Hajógyári sziget óriáscsúszda parkjában átéltem. Mondjuk életben vagyok, és egyik ujjamat sem vágták le, szóval lehet, hogy kicsit túlreagálom, de akkor is, én parás vagyok, kormány mögé se ülök, amióta van jogsim, de hiszem, hogy mindenkinek jobb ez így.

Mászkálósak vagyunk. Nem tudunk megülni a seggünkön. Ha nem így lenne, egy dél-alföldi tanyán élnénk, nem az Újpest központtól egy köpésre. Sokat utazunk, végre van lehetőség rá, a fapados légitársaságok és a booking.comnak köszönhetően kitárult a világ, rengeteg a lehetőség, miért ne tennénk. És amikor valaki megtudja, hogy megyünk valahová (legyen az egy mozi, egy színház, egy koncert, vagy akár Monte Carlo), senkit nem érdekel, hogy hova megyünk, vagy hogy várjuk-e már, az első kérdés mindig az, hogy "És a gyereket viszitek?" Nem bazdmeg, nem visszük.

Tudom, hogy már baromira nem aktuális a topic, a tizedikről igényesen és nagy odafigyeléssel lebaszott karácsonyfák már rég az ónos eső martalékává váltak, új az év, újak a kihívások, de akkor is, azért volt egy fasza karácsonyunk, ha nektek nem is akkora sztori, nekem jó lesz ezt elővenni akkor, amikor majd nosztalgiázok egyet, és vágyom erre az emlékre, mert a pattanásos-mutáló 14 éves fiam Sound bérletért hisztizik, én meg azon filózok, mégis, hol rontottam el.

Na, hát megint eltelt egy hónap a két bejegyzés között, nem, nem azért mert meresztettem a seggem és nem csináltam semmit, azért ez az év vége elég pörgős időszak, ha nem tudnátok APUKÁK, mi csinálunk mindent még a Lidl is megmondhassa, már csak szakállt nem ragasztunk és piros kabátot nem öltünk (najó, biztos van, aki erre gerjed, tippre főleg japánokra gondolok). Na, most, hogy megsértettem nemet, etnikumot és talán még vallást is a karácsony szellemében, csapojjunk bele, mesélek kicsit, hogy mi hogy tervezzük ezt az egész őrületet.

Ezt még szülés előtt megfogadtam, nem hittem, hogy az én dolgom lenne rászólni 1-2 gyerekre, ha az szerintem faszságot csinál vagy bunkó, de 1000 másik dolog mellett sajnos ez is párszor megdőlt. Rájuk szólok, mert muszáj.